Tenisz: újra Fucsovics stábjában a játékos korábbi edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.08. 10:43
A Bors arról számolt be, hogy Fucsovics Márton régi-új edzője, a francia Olivier Tauma is csatlakozott a játékos stábjához.

Tauma nem lesz ismeretlen a magyar teniszező számára, a páros ugyanis korábban több éven keresztül dolgozott együtt, sőt, Fucsovics 2013 májusában vele karöltve aratta az első ATP-tornagyőzelmét Kínában.

Sávolt Attila tavaly novemberben már beszélt arról, hogy szeretnének bevonni még egy szakembert a munkába.

„Az adogatások hatékonyságának folyamatos növelése mellett a »sorsfordítóan« fontos pontok megnyerésének százalékán is javítani szeretnénk – idézi a Bors Sávolt korábbi nyilatkozatát. – Nem olyan edzőre van szükségünk, aki az év minden napján árnyékként követi Marcit, hanem aki nyolc-tízhétig keményen oda tudja tenni magát.”

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
12 órája

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
15 órája

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Egy nappal a Flandria megnyerése után kifütyülték Pogacart Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.08. 17:15

Piros továbbjutott Madridban, az első kiemelt vár rá

Tenisz
2025.04.08. 13:47
Ezek is érdekelhetik