Tenisz: Babos az első fordulóban búcsúzott Dubaiban

Vágólapra másolva!
2019.02.17. 12:41
null
Babos Tímea már az első körben búcsúzott Dubaiban (Fotó: AFP)
Babos Tímea számára az első forduló jelentette a végállomást Dubaiban a 2.8 millió dollár (797 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán.

A világranglistán 100. soproni teniszezőt a rangsorban 51. francia Alizé Cornet búcsúztatta két játszmában, 1 óra 27 perc alatt a 32 közé jutásért vívott vasárnapi találkozón.

Az első felvonásban Cornet 5:4-es vezetéséig mindketten hozták az adogatójátékukat, ám ekkor Babos szervájánál a francia teniszező a második játszmalabdáját kihasználva előnyt szerzett.

A második szettben a 29 esztendős Cornet fogadóként nyert egy játékot, így 4:1-re ellépett, azonban a négy évvel fiatalabb Babos szintén brékelni tudott, így feljött 4:3-ra. Ezt követően azonban rögtön semmire vesztette el a saját adogatását, Cornet pedig a saját szervagémjét hozva lezárta a mérkőzést.

 

WTA on Twitter

Straight sets! @alizecornet comes through the first round against Babos, 6-4, 6-3! @DDFTennis https://t.co/gFDdwvLUyK


WTA-TORNA, DUBAI (2 828 000 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Alizé Cornet (francia)–Babos Tímea 6:4, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)–Sevastova (lett, 10.) 6:4, 6:2
Mladenovic (francia)–al-Nabhani (ománi) 6:1, 6:1
Szasznovics (fehérorosz)–Makarova (orosz) 0:6, 7:5, 6:4

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.10.03. 14:49

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
2025.10.02. 18:28

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
2025.10.02. 08:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
2025.10.02. 08:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik