Tenisz: Babos kiejtőjét Babos e heti partnere verte meg a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.06. 11:02
null
Julia Görges hetedszer nyert WTA-tornát (Fotó: AFP)
Babos Tímea e heti páros partnere, a német Julia Görges nyerte meg az aucklandi kemény pályás tenisztorna női egyesét: a verseny második kiemeltje a vasárnapi fináléban a 18 éves Bianca Andreescut verte meg három játszmában.

A 30 esztendős német hölgy 1 óra 45 perces mérkőzésen, szetthátrányból felállva győzte le a kanadai színekben versenyző Andreescut, aki a döntőig vezető úton Babos Tímeát, két korábbi világelsőt, Caroline Wozniackit és Venus Williamset, valamint a harmadik kiemelt Hszie Szu-vejt verte meg. Görges az aucklandi viadal történetének harmadik játékosa az amerikai Patty Fendick (1988, 1989) és a görög Eleni Danjilidu (2003, 2004) után, aki megvédte címét.

A 18 éves Andreescu negyedszer szerepelt WTA-torna főtábláján és először jutott döntőbe. Ha megnyerte volna a versenyt, akkor 1997 óta ő lett volna az első női teniszező Aucklandben, aki a selejtezőből indulva hódítja el a végső győztesnek járó trófeát.

Az egymillió dollár összdíjazású brisbane-i tornát 2017 után ismét Karolína Plísková nyerte meg, a fináléban az ukrán Leszja Curenkót legyőzve. A korábbi US Open-döntős cseh kiválóság 6:4, 5:3-as hátrányban sorozatban megnyert 13 labdamenettel fordította át a mérkőzést a maga javára. Plísková a 12. tornagyőzelmét aratta a WTA Touron, míg Curenko négy megnyert döntő után az első vereségét szenvedte el.

WTA-TORNA, BRISBANE (1 000 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Ka. Plísková (cseh, 5.)–Curenko (ukrán) 4:6, 7:5, 6:2

WTA-TORNA, AUCKLAND (250 000 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Görges (német, 2.)–Andreescu (kanadai) 2:6, 7:5, 6:1

Legfrissebb hírek

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
4 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
18 órája

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
21 órája

Wimbledon: 89 év után brit siker férfi párosban

Tenisz
23 órája

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 17:30

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
2025.07.10. 15:57

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
2025.07.10. 11:57

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
2025.07.09. 18:05
Ezek is érdekelhetik