Aus. Open: nem lesz cseh házidöntő a nőknél Melbourne-ben

KLEIN RON (MELBOURNE)KLEIN RON (MELBOURNE)
Vágólapra másolva!
2019.01.24. 08:31
null
Oszaka Naomi döntőbe jutott, ő lesz Petra Kvitová ellenfele (Fotó: AFP)
A cseh Petra Kvitová és a US Open-győztes japán Oszaka Naomi csap majd össze a szombati fináléban – a tét a trófea mellett a világelsőség is lesz.


Az első női elődöntőben a cseh Petra Kvitová és az amerikai Danielle Collins nagy hőségben kezdte meg a mérkőzését az ausztrál nyílt bajnokság csütörtöki játéknapján. Az Australian Openen skálán mérik a hőség veszélyességét, és az első labdamenetek alatt még „csak” 4.5-ön állt a mérő, márpedig a Rod Laver Arena tetőszerkezetét csak 5 felett húzzák be. Az első játszmában, 4:4 után jutottunk el eddig a pontig – melbourne-i idő szerint délután háromkor 42 Celsius-fokot mértek –, a jóval kellemesebb klíma pedig láthatóan jó hatással volt a kánikulában Collinsnál jobban szenvedő Kvitovára.

A tető behúzása előtt minden labdamenet szoros volt, a remekül teljesítő Collins alaposan megnehezítette cseh riválisa dolgát, ám a megváltozott körülményeket követően Kvitová teljesen felszabadultan kezdett el teniszezni, és esélyt sem adott a legjobb négyig óriási meglepetésre eljutó amerikainak, 7:6, 6:0 lett a vége.

A második elődöntő már sokkal szorosabban alakult: a US Open-bajnok Oszaka Naomi és a Serena Williams ellen négy mérkőzéslabdáról fordító Karolína Plísková fordulatos, izgalmas és magas színvonalú összecsapáson döntötték el, ki legyen Kvitová ellenfele szombaton.

A cseh teniszező ismét többször tudott egyenlíteni, fordítani hátrányból, de Oszaka mindig időben kapcsolt magasabb sebességi fokozatra, agresszív, erős és pontos ütéseivel fontos pontokat tudott megnyerni, ennek hála 6:2, 4:6, 6:4-re győzött. A mérkőzéslabdánál a japán teniszező adogatását kint látta a vonalbíró, de a sólyomszem cáfolta ezt az állítást, így aztán Oszaka ünnepelhetett.

Nem lesz tehát cseh házidöntő a nőknél az év első Grand Slam-tornáján – Kvitová és Oszaka összecsapásának nyertese világelső lesz hétfőtől.

AUSTRALIAN OPEN,MELBOURNE (62 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Oszaka (japán, 4.)–Ka. Plísková (cseh, 7.) 6:2, 4:6, 6:4
Kvitová (cseh, 8.)–Collins (amerikai) 7:6, 6:0

Legfrissebb hírek

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56

Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Népsport
2025.05.24. 10:15

Djokovics egy lépésre a 100. tornagyőzelmétől

Tenisz
2025.05.23. 18:40

Visszavonul a WTA-világbajnok Caroline Garcia

Tenisz
2025.05.23. 11:11

Gálfi Dalma kiesett a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2025.05.22. 17:11

Marozsán hamar találkozhat Alcarazzal – kisorsolták a Garros főtábláját

Tenisz
2025.05.22. 15:54

Már több mint háromszázan neveztek a budapesti szenior tenisz Eb-re

Tenisz
2025.05.22. 13:19
Ezek is érdekelhetik