Tenisz: győzelemmel rajtolt Las Vegasban Stollár Fanny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 22:13
Magabiztos győzelemmel kezdte meg szereplését a világranglista 127. helyén álló Stollár Fanny a 80 000 dollár összdíjazású Las Vegas-i ITF tenisztorna első fordulójában.

A harmadik helyen kiemelt magyar versenyző első ellenfele a világranglista 214. helyén álló bolgár Elica Kosztova volt, akivel egyszer, két éve már megmérkőzött. Akkor a budapesti tornán a bolgár győzött három játszmában, most azonban alaposan sikerült visszavágni.

A mérkőzés elején mindkét játékos hozta a saját adogatásait, 3:3 után a következő gémben a magyar lány pontot sem engedélyezett ellenfelének, majd azzal a lendülettel – mindjárt első bréklabdáját kihasználva – el is vette ellenfele adogatását. Ezután már nem volt más dolga, mint ismét hozni a sajátját (persze könnyű ezt mondani). A bolgár ugyan 30:0-ről egyenlített, de Fanny két újabb ponttal már be is húzta az első szettet (6:3).

A másodikban a bolgár kezdte az adogatást, amit nyert, de a magyar lány a sajátját megint nullára hozta, majd – ahogyan az elsőben is – megint brékelte ellenfelét. Ezt követően, nagyon okosan és taktikusan már elsősorban a saját szervajátékaira koncentrált. 4:2 után így is majdnem sikerült összehoznia még egy bréket, sőt, 5:3-nál végül így adta meg a kegyelemdöfést ellenfelének (6:3).

„Nagyon élveztem a játékot, és remekül mentek a szervák is, amivel irányítani tudtam a meccset. Ideálisak itt a körülmények Las Vegasban, remek az időjárás is, de sok időm nincs pihenni, mert ma még egy páros mérkőzés is vár rám” – mondta el a mérkőzés után a jelenlegi második számú magyar teniszezőnő.

Stollár Fanny a brazil Beatriz Haddad Maia oldalán a Lauren Davis, Julia Elbaba amerikai páros ellen lép pályára, míg egyesben a következő ellenfele a selejtezőből feljutó amerikai Hanna Chang (505.) lesz, aki honfitársát, Asia Muhammadot győzte le három játszmában.

ITF-TORNA, LAS VEGAS (80 ezer dollár, kemény pálya)
Stollár (3.)–Kosztova (bolgár) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
Tegnap, 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Egy nappal a Flandria megnyerése után kifütyülték Pogacart Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.08. 17:15

Piros továbbjutott Madridban, az első kiemelt vár rá

Tenisz
2025.04.08. 13:47

Bondár a Billie Jean King-kupán vágna vissza Minnennek

Tenisz
2025.04.08. 10:12

Piros Zsombor főtáblára jutott a madridi tenisztornán

Tenisz
2025.04.07. 15:46
Ezek is érdekelhetik