Davis-kupa: Zverev játszik a mieink ellen, de a döntőben nem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.13. 13:22
Vállalja a magyar válogatott elleni februári Davis-kupa-selejtezőt Alexander Zverev, a németek teniszsztárja.

A világranglista ötödik helyezettje kedden közölte, Michael Kohlmann kapitány számíthat rá Frankfurtban, de továbbjutás esetén a novemberi végjátékban már nem lép pályára Madridban.

„Játszom februárban, ez biztos. Az új kupamenetrend azonban komoly aggályokra ad okot, szerintem a döntőben a legjobbak közül csak Rafa Nadal lesz ott Madridban, ő is csak a hazai pálya miatt – vélekedett a 21 éves Zverev, aki jelenleg a londoni ATP-világbajnokságon szerepel. – A szezon végén egy megerőltető egyhetes torna szerintem rossz ötlet, a 2020-tól januárban sorra kerülő ausztráliai csapat-vb sokkal életszerűbb.”

A németek az ötezer férőhelyes frankfurti Fraport Arénában fogadják a magyar együttest február 1-jén és 2-án a Dk világcsoportjának selejtezőjében. A madridi finálé 18 csapatos mezőnyét a 12 párharc győztese, a négy kiemelt és a két szabadkártyás válogatott alkotja.

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik