US Open: Babosék bejutottak a női párosok fináléjába!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.07. 03:53
null
Babos Tímeáék idén megnyerték az Australian Opent, most a US Openen is döntőbe jutottak (Fotó: AFP)
A női párosok világranglistáját vezető Babos Tímea Kristina Mladenovic oldalán bejutott a US Open fináléjába, mivel az elődöntőben két szettben legyőzte a Samantha Stosur, Csang Suaj kettőst.

 

Egy gyors brékváltást követően 4:4-ig mindkét duó hozta a saját adogatását, akkor azonban Babosék újra sikeres fogadójátékot mutattak be, majd kiszerválták a játszmát (6:4).

A második felvonás ugyancsak a magyar, francia kettős brékelésével indult, de ezúttal már nem bukták el egyből adogatásukat, és a saját játékaikat folyamatosan szállítva 5:3-ra elléptek. Itt kicsit megtorpantak, elveszítették az adogatásukat, majd két bréklabdát is kihagytak, így már az ellenfélnél volt az előny (5:6), sőt 0–30-cal indult az újabb gém. Babosék rövidítésre mentették a szettet, ott egy minibrékváltás után egymásután négy pontot nyertek meg (5–1), innentől pedig már nem volt visszaút az ellenfélnek (7:6, 7–4).

Babos Tímea pályafutása során a hatodik alkalommal jutott el GS-torna döntőjébe, női párosban két wimbledoni vereséget követően idén az Australian Openen Kristina Mladenoviccsal már a csúcsra ért – vegyes párosban két elveszített fináléja van. A női párosok világranglistáját vezető magyar lány 2017-ben vb-döntőbe jutott, és ha már ott járt, meg is nyerte Andrea Hlavácková oldalán.

„Nehéz mérkőzés volt, szerintem most nem játszottuk a legjobb teniszünket – értékelt Babos Tímea a hivatalos honlapján. – Kifejezetten rosszul szerváltunk, talán ezt valamilyen szinten befolyásolta, hogy fedett pályán volt az elődöntő. A lényeg, hogy az ilyen nehéz meccseken, amikor nem megy annyira, akkor is küzdünk, harcolunk, megpróbálunk megoldást találni. Ez most is sikerült! Szükség is volt erre a küzdésre, hiszen gyorsan 5:6, 0–30 lett, miután a második szettben 5:4-nél a meccsért szerváltunk. De nagyon összeszedtük magunkat a végére. A saját játékunknak kifejezetten örülök, és elképesztő, hogy újra Grand Slam-döntőt játszhatok!”

Babosék ellenfele a fináléban az első helyen kiemelt Barbora Krejcíková, Katerina Siniaková cseh kettőst búcsúztató Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai páros lesz. Siniaková vereségével eldőlt, Babos marad a világelső a torna után is!

US OPEN, NEW YORK (53 000 000 dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai) 6:4, 7:6 (7–4)
Barty, Vandeweghe (ausztrál, amerikai, 13.)–Krejcíková, Siniaková (cseh, 1.) 6:4, 7:6 (8–6)
DÖNTŐ (VASÁRNAP)
19.00: Barty, Vandeweghe (ausztrál, amerikai, 13.)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)

NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
S. Williams (amerikai, 17.)–Sevastova (lett, 19.) 6:3, 6:0
Oszaka (japán, 20.)–Keys (amerikai, 14.) 6:2, 6:4

DÖNTŐ (SZOMBAT)
22.00: S. Williams (amerikai, 17.)–Oszaka (japán, 20.)

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
16 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik