Tenisz: Stollár Fanny legyőzte Zvonarjovát Taskentben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 11:29
Stollár Fanny negyeddöntőbe jutott a Taskentben zajló női tenisztornán: a szerdai nyolcaddöntőben két játszmában legyőzte az orosz Vera Zvonarjovát.

Az üzbegisztáni torna honlapja szerint a világranglistán 158. helyezett Stollár számára – aki a selejtezőből két győzelemmel jutott fel a főtáblára – rosszul kezdődött a hétfői találkozó, Zvonarjova (134.) ugyanis azonnal brékelni tudott. A magyar teniszező 3:3-nál egyenlített, majd 5:3-nál az első szett megnyeréséért adogatott, azonban nem tudta hozni szervajátékát, mint ahogy 6:5-ös előnynél sem tudott élni két játszmalabdájával. A rövidítést ennek ellenére simán nyerte, és 55 perc után szettelőnybe került.

A második felvonásban Stollár 2:2-nél tudta brékelni riválisát, 4:3-as vezetésénél két fogadóelőnyt hárított, majd harmadik mérkőzéslabdáját értékesítve lezárta az 1 óra 38 perces összecsapást.

Stollár és pályafutása legjobbjaként 2010 októberében világranglista-második ellenfele ezt megelőzően eddig egyszer találkozott: augusztus 23-án az amerikai nyílt bajnokság selejtezőjének második fordulójában Zvonarjova 7:5, 6:2-re győzött.

Stollárra a negyeddöntőben a világranglistán 299. orosz Margarita Gaszparjan vár.

Vuhanban két többszörös Grand Slam-tornagyőztes, a német Angelique Kerber és a cseh Petra Kvitová is a nyolcaddöntőben búcsúzott. A szerdai játéknapon a korábbi világelső, harmadik helyen kiemelt Kerber a 16.-ként rangsorolt ausztrál Ashleigh Bartyval szemben maradt alul, míg a kétszeres wimbledoni bajnok Kvitovát az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova búcsúztatta három játszmában.

 

WTA-TORNA, TASKENT (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Stollár Fanny–Vera Zvonarjova (orosz) 7:6 (7–2), 6:4

WTA-TORNA, VUHAN (2 746 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Barty (ausztrál, 16.)–Kerber (német, 3.) 7:5, 6:1
Pavljucsenkova (orosz)–Kvitová (cseh, 5.) 3:6, 6:3, 6:3
Vang (kínai)–Gavrilova (ausztrál) 7:5, 6:2
Szabalenka (fehérorosz)–Kenin (amerikai) 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Swiatek a döntőt is játszmavesztés nélkül nyerte meg Cincinnatiben

Tenisz
Tegnap, 7:39

Stollár búcsúzott párosban Clevelandben

Tenisz
2025.08.17. 22:59

Az első körben búcsúztak Stollárék Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.10. 22:36

Az első kiemelt Zverev és a második Fritz sem jutott be a döntőbe Torontóban

Tenisz
2025.08.07. 08:57

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Cincinnatiben

Tenisz
2025.08.07. 08:35

Oszaka tovább menetel, Szvitolina sem állíthatta meg Montrealban

Tenisz
2025.08.06. 09:21

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
2025.07.31. 03:00

Bondár Anna döntőbe jutott Hamburgban

Tenisz
2025.07.19. 16:29
Ezek is érdekelhetik