Tenisz: Djokovics veresége ellenére tartja előnyét Európa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 07:15
null
Novak Djokovicsnak eddig nem sok siker jutott az idei Laver-kupán, de Európa így is jól áll (Fotó: AFP)
Megőrizte kétpontos előnyét Európa a teniszezők Laver-kupáján Chicagóban, ahol az öreg kontinens válogatottja a földkerekség többi tájáról összeverbuvált játékosokkal vív meg.

A Roger Federer révén a golfos Ryder-kupa mintájára megálmodott esemény második napján is európai fölény volt az egyes meccseken, Alexander Zverev John Isnert, Federer Nick Kyrgiost győzte le. A Team World első egyes győzelmét a dél-afrikai Kevin Anderson aratta Novak Djokovic ellen, miután az első játszma rövidítése után az ezen a tornán egyesben is alkalmazott super tie breakben is felülkerekedett.

Párosban ezúttal is a Team World nyert, mindkét csapat négy pontot kapott, így 7:5-ös európai vezetéssel kezdődik a záró nap.

Vasárnap a párosok kezdenek (európai részről Federer és Zverev), majd három egyes meccs következik, minden győzelem három pontot ér majd. Ha az első két mérkőzést Európa nyeri, el is dől a Laver-kupa.

TENISZ LAVER-KUPA
ÁLLÁS A MÁSODIK NAP UTÁN
Team Europe–Team World 7:5
SZOMBATI EREDMÉNYEK (2 pont a győzelemért)
Zverev (német)
–Isner (amerikai) 3:6, 7:6, 10–7
Federer (svájci)–Kyrgios (ausztrál) 6:3, 6:2
Djokovics (szerb)–K. Anderson (dél-afrikai) 6:7, 7:5, 6–10
Dimitrov, Goffin (bolgár, belga)–Kyrgios, Sock 3:6, 4:6

PÉNTEKI EREDMÉNYEK (1 pont a győzelemért)
Dimitrov
–Tiafoe (amerikai) 6:1, 6:4
Kyle Edmund (brit)–Sock 6:4, 5:7, 10–6
David Goffin–Schwartzman (argentin) 6:4, 4:6, 11–9
Djokovics, Federer–K. Anderson, Sock 7:6, 3:6, 6–10

Legfrissebb hírek

Marozsán javított, Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.02.24. 10:01

„Szívás a trófea mellett állni” – mondta Zverev az elveszített AO-döntő után

Tenisz
2025.01.26. 13:57

Címvédés: ismét Sinner nyerte az Australian Opent

Tenisz
2025.01.26. 12:55

Australian Open: Djokovics egy szett után feladta, Zverev az első döntős

Tenisz
2025.01.24. 07:02

A sirálytoll sem zavarta meg, Zverev újra elődöntős az Australian Openen

Tenisz
2025.01.21. 07:57

Australian Open: Alcaraz először bukott játszmát, Zverev szettveszteség nélkül menetel

Tenisz
2025.01.17. 07:42

Australian Open: 19 éves cseh tini búcsúztatta a 6. kiemelt Ruudöt

Tenisz
2025.01.15. 13:12

Australian Open: Zverev magabiztos győzelemmel kezdett

Tenisz
2025.01.12. 13:41
Ezek is érdekelhetik