Tenisz: Babos Tímea horvát szakemberrel folytatja a munkát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 14:09
null
Babos Tímea új edzője, Nick Horvat (balra) és Donna Vekic (Fotó: Facebook)
A párosban Australian Open-győztes magyar teniszező, Babos Tímea a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben Nick Horvat irányítja edzőként a pályafutását. A horvát szakember korábban Donna Vekiccsel és Borna Coriccsal is dolgozott együtt.

A magyar játékos hivatalos honlapján megjelent hír szerint Nick Horvat határozatlan idejű szerződést kötött a Timi Teammel, s először a linzi versenyen, majd Luxemburgban lesz jelen a stáb tagjaként.

„Egy korszak lezárult, de remélem, hogy a most kezdődő fejezet még sikeresebb lesz, mint az eddigiek. Ebben segítségemre lesz Nick Horvat mint edző, Kellner Ádám ütőpartner és Kapuvári Csaba erőnléti edző. Izgatottan várom az év hátralévő részét, tele vagyok energiával, megyünk tovább előre!” – olvasható Babos nyilatkozata a babostimea.hu-n.

A 40 éves Horvat 2006 és 2008 között segédedzőként és ütőpartnerként segítette a korábbi top 10-es Mario Ancic pályafutását, majd 2008-tól 2013-ig hazája szövetségében tevékenykedett a juniorválogatott élén, ekkor dolgozott együtt a világranglistán jelenleg 18. helyezett Borna Coriccsal. A 2016-os és a 2017-es szezonban Donna Vekic trénere volt, aki irányításával a WTA rangsorának 109. helyéről a karriercsúcsot jelentő 45. pozícióig lépett előre.

A Timi Team jelenlegi tagjai: Babos Csaba (a csapat szakmai vezetője), Nick Horvat (edző), Kellner Ádám (állandó ütőpartner), Kapuvári Csaba (erőnléti edző), Strongaa Management, Babos Zsuzsanna (médiamenedzser), Bálint András (honlapszerkesztő)

Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
14 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
17 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15
Ezek is érdekelhetik