Davis-kupa: a horvátok lesznek a franciák döntős ellenfelei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.16. 21:23
A horvátok lesznek a franciák döntős ellenfelei a tenisz Davis-kupában, miután előbbiek a zadari elődöntőben házigazdaként 3–2-re legyőzték az amerikaiakat.

Az első napon a horvátok mindkét egyest megnyerték, szombaton az amerikaiak párosban szépítettek. Vasárnap az első egyesben Sam Querrey négy játszmában legyőzte Marin Cilicet, így az ötödik összecsapásra maradt a döntés.

A párharc utolsó felvonásában Frances Tiafoe kétszer is nagy küzdelem végén jutott szettelőnyhöz, Borna Coric azonban mindkétszer könnyedén, 6:1-re megnyert játszmával egyenlítette ki hátrányát. A döntő szettben Coric ismét jobbnak bizonyult ellenfelénél a 4 óra 9 perces összecsapás során.

A másik elődöntőben a címvédő franciák már szombaton bebiztosították finálés szereplésüket a spanyolokkal szemben. Vasárnap, az így már tétnélküli egyesek során a világelső Rafael Nadalt sérülés miatt nélkülöző vendégeknek Albert Ramos-Vinolas, majd Marcel Granollers sikerével összejött a szépítés.

A 107. kiírás döntőjét november 23. és 25. között rendezik meg.

DAVIS-KUPA
ELŐDÖNTŐ
HORVÁTORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 3–2

Marin Cilic–Sam Querrey 7:6 (7–2), 6:7 (6–8), 3:6, 4:6
Borna Coric–Frances Tiafoe 6:7 (0–7), 6:1, 6:7 (11–13), 6:1, 6:3
Szombat
Ivan Dodig, Mate Pavic–Mike Bryan, Ryan Harrison 5:7, 6:7 (6-8), 6:1, 7:6 (7–5), 6:7 (5–7)
Péntek
Borna Coric–Steve Johnson 6:4, 7:6 (7–4), 6:3
Marin Cilic–Frances Tiafoe 6:1, 6:3, 7:6 (7–5)

FRANCIAORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 32
Richard Gasquet–Albert Ramos-Vinolas 6:1, 4:6, 12–14
Nicolas Mahut–Marcel Granollers 7:6 (7-2), 3:6, 11–13
Szombat
Julien Benneteau, Nicolas Mahut–Marcel Granollers, Feliciano Lopez 6:0, 6:4, 7:6 (9–7)
Péntek
Benoit Paire–Pablo Carreno Busta 7:5, 6:1, 6:0
Loucas Pouille–Roberto Bautista-Agut 3:6, 7:6 (7–5), 6:4, 2:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Novak Djokovics tovább robog a 25. Grand Slam-tornagyőzelme felé

Tenisz
2025.05.29. 21:54

Bondár búcsúzott, Marozsán továbbjutott párosban

Tenisz
2025.05.29. 17:58

Marozsán Fábián: Alcaraz kicsit más szint, érvényesült a papírforma

Tenisz
2025.05.28. 21:05

Roland Garros: karnyújtásnyira volt a bravúrtól Fucsovics Márton, de kétszettes előnyről kikapott

Tenisz
2025.05.28. 20:13

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
2025.05.28. 10:53

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57
Ezek is érdekelhetik