US Open: Stollár meccslabdáról fordított a selejtezőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.22. 21:56
Stollár Fanny három szettben legyőzte a cseh Barbora Krejcíkovát az amerikai nemzetközi teniszbajnokság női versenyében, a selejtező első fordulójában.

A New York-i torna honlapja szerint a világranglistán 147. helyezett magyar játékos eleinte gyengén adogatott, ezért az első felvonást viszonylag simán elveszítette. Ellenfelének (225.) a második szettben 6:5-nél volt egy mérkőzéslabdája, de nem tudta kihasználni, majd a rövidítésben Stollár magabiztos teljesítménnyel egyenlített.

A harmadik periódusban Krejcíková 0:3-nál ápolást kért, ám a játék menetét nem tudta megváltoztatni, Stollárnak végül 2 óra 36 perces meccsen sikerült győznie.

A magyar teniszező a selejtező második körében, várhatóan csütörtök délután az orosz Vera Zvonarjovával találkozik, aki jelenleg 134. a világranglistán, de pályafutása legjobbjaként 2010 októberében második volt.

Stollárnak összesen három összecsapást kellene nyernie, hogy a főtáblára jusson, ahol Babos Tímea is szerepel.

US OPEN
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Stollár–Krejcíková (cseh) 3:6, 7:6 (7–3), 6:3

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05
Ezek is érdekelhetik