Tenisz: Fáj, hogy Fucsovics üzengetésbe kezdett – Köves

Vágólapra másolva!
2018.08.31. 10:40
Nem csitul a balhé Fucsovics Mártonék és a Magyar Teniszszövetség között – a felek közti nézeteltérésről most Köves Gábor, a Davis-kupa-válogatott kapitánya beszélt a Borsnak.

„Nem értem. Eddig korrekt kapcsolatunk volt. Marci a Davis-kupában mindig odatette magát, igazi csapatember, fáj, hogy üzengetésbe kezdett. Semmilyen szakmai nézeteltérés nem volt közöttünk. Ha valamivel mégis megbántottam, egy kávé mellett tisztázhatnánk” – vélekedett Köves Gábor.

„Tény, Sávolt Attilával volt konfliktusom. Nem szakmai jellegű, de ebbe nem akarok belemenni. Nem stílusom a sárdobálás.”

A Bors nyíltan rákérdezett a szakembernél, szerinte Sávolt Attila próbálja-e „kipöckölni” őt a helyéről.

„Nem tudom. Korábban felkínálták neki a kapitányi posztot, de akkor nem vállalta el. Ha ő szeretne lenni a kapitány, akkor beszéljük meg, én azt teszem, ami a csapatnak a legjobb. Tény, néhány hónappal ezelőtt még semmi gond nem volt. (…) Nem értem, mi értelme volt ügyet csinálni, amikor jól megy a szekér.”

„Fáj, hogy Marci azt állította, nem álltam ki a játékosok érdekei mellett. Aki ismer, pontosan tudja, ha reális kérésről van szó, én vagyok az első, aki segítek. Normális munkakapcsolatot szeretnék Marcival kialakítani, abba nem megyek bele, hogy csak malmozzak a meccsei alatt. Remélem, az ügy miatt nem esik csorba az imázsán.”

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

Legfrissebb hírek

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
13 órája

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38

Ötven éve lett Arthur Ashe a „fehér sport” úttörője

Népsport
2025.07.05. 09:26

Gálfi nagyot küzdött, de kikapott a 13. kiemelttől Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 14:34
Ezek is érdekelhetik