Davis-kupa: a szövetség szerint Fucsovics közleménye nem fedi a valóságot

Vágólapra másolva!
2018.08.24. 20:42
Amint beszámoltunk róla, péntek kora este Fucsovics Márton hivatalos Facebook-oldalán megjelentetett egy közleményt, amely szerint a szövetséggel fennálló problémái miatt jelenleg nehezen tudja elképzelni, hogy pályára lépjen szeptember közepén, a csehek elleni Davis-kupa-találkozón. A Magyar Teniszszövetség állítja, megállapodása van a teniszezővel a szereplésről, Fucsovics edzője, Sávolt Attila szerint a szövetségnek kötelessége mindent megtenni a játékos érdekében, míg válogatottbeli párostársa, Balázs Attila abban bízik, ő ott lehet a pályán a csehek ellen.

A Magyar Teniszszövetség az üggyel kapcsolatban az alábbi közleményt juttatta el lapunk szerkesztőségébe, amelyet változtatás nélkül közlünk.

„A Magyar Teniszszövetség is csak a Facebook-bejegyzésből értesült arról, hogyan gondolkozik Fucsovics Márton a Davis-kupa-szerepléssel kapcsolatban. Sajnáljuk, hogy az előzetes megkeresésünk nélkül hozta nyilvánosságra. A szövetség több mint egy hónapja felvette a kapcsolatot Marci csapatával, így ő is pontosan tudhatta, hogy számítunk rá a Csehország elleni párharcban. Fucsovics Mártonnak megállapodása van a Magyar Teniszszövetséggel, közleménye nem fedi a valóságot, de a részletekről nem a nyilvánosság előtt kellene egyeztetnünk.”

Sávolt Attila, Fucsovics edzője is megszólalt az ügyben, ő nem szeretne túl sokat foglalkozni ezzel, hiszen jelenleg tanítványát igyekszik a US Openre felkészíteni New Yorkban.

„A szövetségnek kötelessége, hogy Fucsovics Márton és Babos Tímea érdekében mindent megtegyen, hiszen ők képviselik a legmagasabb szinten a magyar színeket. Én csak ennyit mondanék erről, minden más a történet túlbeszélése lenne– mondta lapunknak Sávolt Attila.

A Belgium elleni februári találkozón Fucsovics és Balázs Attila játszottak párost – kikaptak –, s, amennyiben meggyógyul lágyéksérüléséből, biztosan ott lesz a pályán a csehek ellen is.

„Én Marci közleményéhez nem szólnék hozzá, nem én vagyok a főszereplő ebben a történetben. Magamról annyit, hogy egy hónapja lágyéksérüléssel küzdök. Ha az egészségem engedi, játszom a csehek ellen, de erre egyelőre kevés az esély. Én jó viszonyban és napi kapcsolatban vagyok Köves Gábor szövetségi kapitánnyal, folyamatosan tájékoztatom őt az állapotomról. Ha nem léphetek pályára, akkor is kint leszek és szurkolok a srácoknak – mondta Balázs Attila.

Legfrissebb hírek

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
12 órája

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
Tegnap, 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38

Ötven éve lett Arthur Ashe a „fehér sport” úttörője

Népsport
2025.07.05. 09:26

Gálfi nagyot küzdött, de kikapott a 13. kiemelttől Wimbledonban

Tenisz
2025.07.04. 14:34
Ezek is érdekelhetik