Wimbledon: Serena továbbjutott, Venus elbúcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 19:09
null
Serena Williams sorozatban 17. győzelmét aratta Wimbledonban (Fotó: AFP)
Az amerikai Serena Williams bejutott a 16 közé a wimbledoni teniszbajnokságon, míg testvére, a tavaly döntős Venus kiesett a pénteki játéknapon.

 

 

Az egyesben hétszeres bajnok Serena két játszmában búcsúztatta Babos Tímea párospartnerét, a francia Kristina Mladenovicot.

A 36 éves, egyesben 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williams – akit a világranglista 181. helyezettjeként is a 25. helyen emeltek ki a szervezők – sorozatban 17. győzelmét aratta Wimbledonban, ugyanis 2015-ben és 2016-ban is ő nyert, míg tavaly gyermeke születése miatt nem indult.

Ugyanakkor Venus – kilencedik kiemeltként – nagy csatában, 2 óra 41 perc alatt kikapott a holland Kiki Bertenstől. Az első játszma simán a 20. helyen rangsorolt Bertensé volt, az egyesben ötszörös bajnok amerikai teniszező rövidítésben egyenlített, majd a záró szettet 8:6-ra veszítette el.

A pénteki nap meccseiről bővebben ide kattintva olvashat!

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
NŐK, 3. FORDULÓ
Bertens (holland, 20.)–V. Williams (amerikai, 9.) 6:2, 6:7 (5–7), 8:6
Görges (német, 13.)–Strycova (cseh, 23.) 7:6 (7–3), 3:6, 10:8
S. Williams (amerikai, 25.)–Mladenovic (francia) 7:5, 7:6 (7–2)

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
4 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
7 órája

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
Tegnap, 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53
Ezek is érdekelhetik