Wimbledon: Serena Williams készülhet az elődöntőre

Vágólapra másolva!
2018.07.10. 17:55
null
A 2013-as elődöntős Del Potro másodszor jutott be a legjobb nyolc közé Wimbledonban (Fotó: AFP)
Juan Martín del Potro négy szettben legyőzte Gilles Simont a wimbledoni teniszbajnokság nyolcaddöntőjében, így a negyeddöntőben ő lesz Rafael Nadal ellenfele. A hölgyeknél kialakult az elődöntő párosítása, a legjobb négy között ott van Serena Williams is.

 

Del Potro már hétfőn lezárhatta volna a Simon elleni mérkőzését, de a francia késő este megnyerte a harmadik játszmát, s ezután már nem folytatták a játékot. Kedden harmadszor is eljutottak a tie-breakig, és ahogy a korábbi kettő, ez is az argentiné lett.



Ezzel létrejött az újabb Nadal–Del Potro párosítás. A két klasszis a tavalyi US Openen és az idei Roland Garroson is összefutott (az elődöntőben), és mindkétszer Nadal győzött. Összesítésben 10–5-re vezet az egymás elleni mérlegüket tekintve.

 

A nők negyeddöntőjéből elsőként Jelena Ostapenko lépett tovább a legjobb négy közé, két szoros játszmában verte meg Dominika Cibulkovát. Ő az első lett hölgy, aki elődöntőt játszhat Wimbledonban.

A döntőbe jutásért Angelique Kerberrel csatázik, aki Darja Kaszatkinán jutott túl a negyeddöntőben.

Serena Williams a mostani torna során először vesztett szettet, de fordítani tudott Camila Giorgi ellen. A 36 éves amerikai 19 mérkőzés óta veretlen Wimbledonban, és már csak két győzelemre van a 24. egyéni Grand Slam-címétől.

Az elődöntőben a német Julia Görges vár rá, aki Kiki Bertens ellen szintén játszmahátrányból fordított, s ezzel először jutott a legjobb négy közé GS-tornán.

Camila Giorgi nem játszott rosszul… (Fotó: AFP)
Camila Giorgi nem játszott rosszul… (Fotó: AFP)
…de a végén Serena Williams örülhetett (Fotó: AFP)
…de a végén Serena Williams örülhetett (Fotó: AFP)

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Del Potro (argentin, 5.)–Simon (francia) 7:6, 7:6, 5:7, 7:6
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Federer (svájci, 1.)–Anderson (dél-afrikai, 8.)
Raonic (kanadai, 13.)–Isner (amerikai, 9.)
Djokovics (szerb, 12.)–Nisikori (japán, 24.)
Del Potro (argentin, 5.)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Ostapenko (lett, 12.)–Cibulková (szlovák) 7:5, 6:4
Kerber (német, 11.)–Kaszatkina (orosz, 14.) 6:3, 7:5
Görges (német, 13.)–Bertens (holland, 20.) 3:6, 7:5, 6:1
S. Williams (amerikai, 25.)–Giorgi (olasz) 3:6, 6:3, 6:4
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Ostapenko (lett, 12.)–Kerber (német, 11.)
Görges (német, 13.)–S. Williams (amerikai, 25.)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

A wimbledoni bajnok Indian Wellsben és Miamiban sem indul

Tenisz
2025.02.26. 12:22

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02
Ezek is érdekelhetik