Tenisz: Serena Williams ott lesz a wimbledoni tornán

Vágólapra másolva!
2018.06.09. 18:13
Edzője, Patrick Mouratoglou szerint a korábbi világelső Serena Williams ott lesz a wimbledoni teniszbajnokságon.

„Két héten belül meggyógyul, és ismét fog tudni ütni. Ezt követően még lesz tizenöt napja, hogy megfelelő erőállapotba kerüljön és formába hozza magát” – jelentette ki a francia szakember szombaton a BBC rádióadásában.„Két héten belül meggyógyul, és ismét fog tudni ütni. Ezt követően még lesz tizenöt napja, hogy megfelelő erőállapotba kerüljön és formába hozza magát” – jelentette ki a francia szakember szombaton a BBC rádióadásában.

Hozzátette, jó ötlet volt, hogy tanítványa nem állt ki a Roland Garros nyolcaddöntőjére, mert „nem tudott szerválni”, ráadásul az esetleges izomszakadás miatt „hihetetlenül nagy kockázatot jelentett volna, ha pályára lép”.

Az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai játékos hétfőn mellizom-sérülés miatt lépett vissza az orosz Marija Sarapova elleni Roland Garros-nyolcaddöntője előtt. Azt megelőzően legyőzte cseh Kristyna Plískovát, a 17. kiemelt ausztrál Ashleigh Bartyt, valamint a tizenegyedikként rangsorolt német Julia Görgest.

A párizsi volt Serena Williams első Grand Slam-tornája azt követően, hogy tavaly januárban – már állapotosan – megnyerte az Australian Opent.

A wimbledoni verseny – melyet Serena egyéniben hétszer, nővérével, Venusszal párosban hatszor nyert meg – július 2-án kezdődik.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
4 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
7 órája

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
Tegnap, 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53
Ezek is érdekelhetik