Roland Garros: Babosék bejutottak a legjobb 16 közé párosban

KLEIN RON (Párizs)KLEIN RON (Párizs)
Vágólapra másolva!
2018.06.02. 17:30
null
Babos Tímeáék bejutottak a legjobb 16 közé (Fotó: Facebook.com/babostimea)
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic duó két szettben, 6:1, 6:3-ra legyőzte a Hibino Nao, Okszana Kalasnyikova japán, grúz párost, ezzel bejutott a Roland Garroson a legjobb 16 közé.

 

Remekül kezdték a mérkőzést Babosék, egymás után kétszer is brékelték ellenfelüket, ennek köszönhetően az is belefért, hogy 4:0-s előnynél elveszítsék az adogatójátékukat, az első szettet így is magabiztosan hozták 6:1-re.

Babosék a második játszmát szintén pazarul kezdték, semmire brékelték Kalasnyikováékat, innentől pedig csak annyi volt a feladatuk, hogy a saját szerváikat hozzák – ezt meg is tették, így az első helyen kiemelt Babos, Mladenovic páros két szettben, 6:1, 6:3-ra legyőzte a Hibino, Kalasnyikova duót, s bejutott a legjobb 16-ba, ahol a 13. helyen rangsorolt Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh kettős vár rá.

„Remekül éreztem magam a pályán, végig jól játszottunk – kezdte az értékelést Babos Tímea a párosbeli siker után. – Akadtak persze nehezebb pillanatok, a teniszben mindig vannak, most is voltak, de a lényeg, hogy túljutottunk ezeken és két sima szettben nyertünk. Mindig elmondom, hogy a trófeáért jöttünk. Egyre nehezebb lesz továbbjutni, ám ez normális. Várom már az újabb kihívást, jó, hogy mindig esélyesként lépünk pályára. Amióta Australian Opent nyertünk, érezzük, hogy mindenki minket akar legyőzni.”

„Első kiemeltek vagyunk Párizsban, Grand Slam-győztesek, én nyertem a legutóbbi világbajnokságon, ez motiválja a többieket, de nekünk sem jelent nyomasztó érzést, inkább kihívást. Az edzéseken én már a füves pályás szezonra készülök, több energiát fordítok a gyorsaságra, ami fontosabb füvön, mint salakon, ahol inkább a hosszú pontok a jellemzőek és levegővel kell bírni. Füvön az első két-három ütés számít, gyorsabb kéz és láb kell, de azért a labdameneteket természetesen salakon gyakoroljuk, hiszen van még feladatom ezen a borításon.”

ROLAND GARROS, PÁRIZS (39 197 000 euró, salak)
NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)–Hibino Nao, Okszana Kalasnyikova (japán, grúz) 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek

Babos Tímea célja, hogy kijusson a vb-re

Tenisz
2025.07.15. 10:38

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
2025.07.09. 18:05

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.07. 19:12

Wimbledon: Babosék a negyeddöntőbe jutottak; döntő pillanatokban hibáztak, és kiestek Stollárék

Tenisz
2025.07.07. 15:32

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Babos Tímea olimpiai bajnok társával továbbjutott vegyes párosban

Tenisz
2025.07.06. 19:45

Wimbledon: Stollár párosban, Babos vegyes párosban jutott tovább

Tenisz
2025.07.05. 15:38
Ezek is érdekelhetik