Tenisz: lehet, hogy a Garroson sem indul Serena Williams

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 13:49
null
Serena Williams Rómában sem indul (Fotó: AFP)
A 23-szoros Grand Slam-bajnok amerikai Serena Williams nem indul jövő héten a római salakpályás tenisztornán.

 

 

„Szomorúan jelentjük be, hogy Serena Williams, a római verseny négyszeres bajnoka visszalépett” – tájékoztattak szerdai Twitter-bejegyzésükben a szervezők. Hozzátették: nagyon várták, hogy újra lássák a korábbi világelsőt a Foro Italico vörös salakján. „Talán majd 2019-ben?” – zárták bizakodva a közleményt.

A 36 éves amerikai játékos első gyermekének szeptemberi születése miatt 404 napot hagyott ki, márciusban Indian Wellsben és Miamiban lépett pályára. Kaliforniában a harmadik fordulóban nővére, Venus búcsúztatta, majd Floridában a nyitó körben kikapott az Indian Wells-i bajnok japán Oszaka Naomitól.

A múlt héten lemondta részvételét a madridi tornán is, amely jelenleg zajlik. A teniszező akkor közölte, hogy edzésekkel próbál csúcsformába lendülni a május 27-én kezdődő Roland Garrosra.

Ugyanakkor kérdés, hogy egyáltalán pályára lépne-e úgy a francia nyílt teniszbajnokságon, hogy 2016 óta egyetlen mérkőzést sem játszott salakon.

Legfrissebb hírek

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
5 órája

Carlos Alcarazé a legnagyobb bevétel a teniszezők között

Tenisz
15 órája

Gálfi Dalma nyerte a magyar rangadót, és feljutott a US Open főtáblájára

Tenisz
2025.08.22. 18:36

Diadalmenet, korhatárra tekintettel nélkül – sztárportré Mirra Andrejeváról

Képes Sport
2025.08.22. 16:14

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
2025.08.21. 22:27

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.21. 00:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10
Ezek is érdekelhetik