Tenisz: Karolína Plísková kiesett, majd szétverte a bíró székét – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 10:39
null
Karolína Plísková dühét a bíró széke bánta (Fotó: Twitter)
Botrányos jelenetekkel fejeződött be a 3.35 millió dollár összdíjazású római női tenisztorna második fordulójának egyik mérkőzése.

A korábbi világelső cseh Karolína Plísková döntő szett 5:5-nél beütött egy labdát, de a vonalbíró szerint ez kint volt. Ezt a lengyel vezetőbíró, Martha Mrozinska, majd az ellenőr sem bírálta felül, s a heves vita annyira megzavarta Plískovát, hogy elvesztette a döntő játszmát, 3:6, 6:3, 7:5-re kikapott a görög Maria Szakkaritól.

„A mérkőzés ellenőre azt mondta, ha a bíró nem talál nyomot a pályán, akkor az eredeti döntés marad érvényben. De nem is nagyon keresték a nyomot, ez megbocsáthatatlan hiba” jegyezte meg Plísková vőlegénye, a sportújságíróként dolgozó Michal Hrdlicka, aki a lelátóról nézte a mérkőzést.

A meccs végén a cseh teniszező nem fogott kezet a bíróval, sőt hirtelen ötlettől vezérelve szétverte az ütőjét a bírói széken, amelynek oldalán egy lyuk tátongott a támadás után.




Karolína Plísková ikertestvére, Kristyna a Twitteren úgy fogalmazott, ez volt a legrosszabb eset, amit valaha is látott. „Remélem, Marta Mrozinska sohasem vezet meccset nekem vagy a testvéremnek” – írta.




Legfrissebb hírek

Bondár Anna a második fordulóban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
13 órája

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
Tegnap, 0:28

Bondár Anna nagy csatában kiharcolt győzelemmel kezdett a kantoni WTA-tornán

Tenisz
2025.10.21. 10:17

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Gálfi Dalma nem jutott főtáblára Tokióban

Tenisz
2025.10.19. 10:03

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24
Ezek is érdekelhetik