Tenisz: „A Wawrinka elleni meccs inkább papíron volt nehéz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 11:13
Mint beszámoltunk róla, Fucsovics Márton két játszmában legyőzte a háromszoros Grand Slam-győztes svájci Stan Wawrinkát a genfi salakpályás tenisztorna negyeddöntőjében. A magyar versenyző edzője, Sávolt Attila úgy véli, a csütörtöki mérkőzés csak papíron volt nehéz Fucsovicsnak, a gyakorlatban nem.



„Az első ATP-elődöntő egy újabb mérföldkő. Inkább ezt jelentette a csütörtöki győzelme Marcinak, nem feltétlenül a játéka színvonala volt kiemelkedő. Nem is igazán volt szüksége jobb játékra (az adogatásai például messze nem úgy működtek, mint eddig), Wawrinka tényleg gyenge teljesítményt hozott, ezt őszintén el lehet ismerni. Számítottunk is rá, hogy egymás utáni napokon nem fog tudni jól játszani a sok kihagyás miatt, szerdán Donaldson ellen lényegesen jobb teljesítményt nyújtott. Persze az is igaz, hogy Marci sokkal taktikusabban játszott Wawrinka ellen. Agresszív volt, amikor agresszívnek kellett lennie, és türelmes volt, amikor türelmesnek kellett lennie, hagyta hibázni Wawrinkát” – kezdte Sávolt.

„A kulcs az első játszmában négy-négynél volt, amikor Marci megértette és megérezte, hogy a fogadásai során, ha stabilabban pályára hozza a labdát, a labdamenetekben sokkal jobb ellenfelénél. Illetve természetesen a második szett második játékának kimenetele volt döntő fontosságú. Fejben sokkal jobb Marci, mint az elmúlt hetekben, talán helyükre kerülnek a dolgok, a csütörtöki meccs inkább papíron volt nehéz, de ezt a részét nagyszerűen kezelte mentálisan” – folytatta Fucsovics edzője.

„Szerintem a két évvel ezelőtti közös edzésük emléke mindkét játékosban benne volt. Az elődöntő sokkal nagyobb feladat lehet, Johnson tenisze ellen nehéz játszani. Tisztán megvan a taktika, kérdés, hogy mennyire tudja ezt Marci véghezvinni, illetve döntő lesz, melyik játékos adogat jobban. A Roland Garrosszal pedig még egyáltalán nem foglalkozunk, természetesen láttuk a sorsolást, és én trükkös, kifejezetten nehéz első fordulót várok, de egyelőre nem ez a téma” – tette hozzá Sávolt.

Fucsovics a francia nemzetközi bajnokság első fordulójában a kanadai Vasek Pospisillel találkozik.

Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
17 órája

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
20 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15
Ezek is érdekelhetik