Tenisz: Stollár Fanny újra győzött, Konta Johanna következik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.02. 19:25
null
Stollár Fanny készülhet az újabb mérkőzésére a szürke charlestoni salakon (Fotó: Twitter.com/CCSMOOTH13)<br />
Stollár Fanny 7:5, 6:1-re nyert a szintén a selejtezőből főtáblára jutó amerikai Francesca Di Lorenzo ellen a charlestoni salakpályás tenisztorna első fordulójában.

 

Ez volt a két teniszező első összecsapása, ami nem csoda, hiszen Stollár Fanny 19, míg Francesca Di Lorenzo 20 éves. Az olasz szülőktől származó balkezes amerikai tavaly kezdte a profi pályafutását, de már az 254. helyen jegyzik a világranglistán, Stollár a 219.

A magyar versenyző 5:3-nál még sikertelenül szervált az első játszmáért, ám 6:5-nél újra brékelt, ezzel ő került szettelőnybe.

A második játszmában rögtön elbukta az adogatójátékát, utána viszont egymás után hat játék lett az övé, így sorozatban a harmadik charlestoni meccsét megnyerve bejutott a második fordulóba. Ott már egy nagy név, a brit színekben játszó, hatodik helyen kiemelt Konta Johanna vár rá, aki az első körben erőnyerő volt.

PREMIER WTA-TORNA, CHARLESTON (800 000 dollár, salak)
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Stollár–Di Lorenzo (amerikai) 7:5, 6:1
Cornet (francia, 14.)–Bondarenko (ukrán) 6:1, 6:2
McHale (amerikai)–Dijasz (kazah) 6:4, 6:2
Pera (amerikai)–Cepelová (szlovák) 6:2, 6:2
Siegemund (német)–Vihljanceva (orosz) 7:5, 6:2
Oszaka (japán, 10.)–Brady (amerikai) 6:4, 6:4
Lepchenko (amerikai)–Petkovic (német) 6:4, 7:5
Gavrilova (ausztrál)–Dzsabeur (tunéziai) 1:6, 6:4, 6:3
Buzarnescu (román)–Lapko 6:4-nél Lapko feladta
Hercog (szlovén)–Zanevska (belga) 6:1, 6:4
Giorgi (olasz)-Soler–Espinosa (spanyol) 6:1, 6:4
Bertens (holland)–Cepede (paraguayi) 6:4, 6:1
Krunic (szerb)–Mattek-Sands (amerikai) 6:2, 6:2
Dolehide (amerikai)–Larsson (svéd) 5:7, 6:0, 6:4

Legfrissebb hírek

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
16 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
2025.09.30. 13:27
Ezek is érdekelhetik