Tenisz: Sarapova további GS-tornákat szeretne nyerni

Vágólapra másolva!
2018.04.24. 13:36
Marija Sarapova, az oroszok volt világelső teniszezője kijelentette: nem azért tért vissza, hogy kis versenyeket nyerjen, a célja az, hogy ismét Grand Slam-tornákon diadalmaskodjon.

A 31 éves, ötszörös GS-bajnok játékos Stuttgartban arról beszélt, hogy 15 hónapos, doppingvétség miatti eltiltását követően nem lehet más célja, mint ismét a legnagyobb trófeákért küzdeni.

„Ha egyszer megtapasztaltad, milyen érzés Grand Slam-tornát nyerni, egyértelmű, hogy ez a cél lebeg a szemed előtt” – fogalmazott.

Az egykori világranglista-vezető szerint „butaság lenne” azt mondania, hogy a kis tornákon elért sikerek motiválják, mert nem ezért küzd. A visszavonulásával kapcsolatban megjegyezte, nincs konkrét terve, mikor fejezi be a pályafutását.

„Szeretnék még egy olimpián játszani, de ezt most, 2018-ban nem tudom megmondani, hogy reális cél-e” – nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban

A teniszező tavaly megjelent életrajzi könyvében azt írta, hogy ha nincs a 2016-odoppingvétsége, már nem játszana. Sarapova tavaly áprilisban tért vissza, de azóta sok sérüléssel bajlódott, s mindössze egy versenyt nyert Tiencsinben. Grand Slam-tornán legutóbb 2014-ben, Párizsban diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15

Győzelemmel tért vissza a 45 éves Venus Williams

Tenisz
2025.07.22. 12:42

Marozsán visszavágna a kanadai óriásnak a washingtoni tenisztornán

Tenisz
2025.07.22. 09:03
Ezek is érdekelhetik