Tenisz: nem sikerült a bravúr, Piros Zsombor is kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.25. 13:07
null
Piros Zsombor számára sem tartott sokáig a budapesti torna (Fotó: Tumbász Hédi)
Fucsovics Márton és Balázs Attila után Piros Zsombor is kiesett az első fordulóban a budapesti salakpályás férfi tenisztornán: a magyar játékos az orosz Mihail Juzsnijtól kapott ki két játszmában (6:3, 6:3).

 

A 35 esztendős orosz és a nála 17 évvel fiatalabb magyar játékos mérkőzése kedden Juzsnij 6:3, 5:3-as vezetésénél sötétedés miatt félbeszakadt, majd szerdán a korábbi Roland Garros-negyeddöntős a meccsért adogathatott. Az első három pontot Piros nyerte – aki így három bréklabdához jutott –, ám Juzsnij fordított, és befejezte az összecsapást.

A kétszeres US Open-elődöntős Juzsnij – aki 2008 januárjában nyolcadik volt, jelenleg 100. a világranglistán – a második fordulóban a nyolcadik kiemelt olasz Andreas Seppivel találkozik.

„Ez tényleg nem egy könnyű szituáció, különösen nekem, hiszen kedden a mérkőzésért adogathattam volna, de túl sötét volt, nem lehetett már rendesen játszani. Nem is kezdtem jól, az első három labdamenetben hibáztam, ám aztán jó megoldásokat választottam, kezdtem belejönni, örülök, hogy le tudtam zárni gyorsan a meccset” – nyilatkozta Mihail Juzsnij.

„A keddihez képest annyit változtattam, hogy próbáltam a tenyeresére játszani, nem tudom, ez mennyire látszott ebben az egy gémben. Az első három pontot én tudtam megnyerni, kezemben éreztem a játékot, egy ponton múlt, egy fogadás kicsúszott az alapvonalon túlra. Ha az megvan, a szett is benne lehetett volna, azt viszont nem mondom, hogy a mérkőzés is. Több volt ebben a szituációban. Tizenöt–negyven után viszont jól teniszezett, nem sok esélyt adott nekem. Megilletődötten kezdtem kedden, ez volt az első főtáblás ATP-meccsem, várható volt, hogy nem leszek olyan magabiztos, mint ő, akinek majdnem ötszáz győzelme van már. Akadtak időszakok, amikor jobb voltam, ebből kell építkezni. Nyilván előfordult olyan is, amikor lenyomott a pályáról, ilyet még nem sokszor éreztem. Minél több ilyen ellenféllel szeretnék játszani, és akkor egyre közelebb kerülhetek a legjobbakhoz” – jelentette ki Piros Zsombor.

ATP 250-ES TORNA, BUDAPEST (501 345 euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Juzsnij (orosz)–Piros (magyar) 6:3, 6:3
NYOLCADDÖNTŐ
Cecchinato (olasz)-Dzumhur (bosnyák, 2.) 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik