Tenisz: Fucsovics szerencsés vesztes ellen kezd Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 17:55
null
Fucsovics Márton német játékossal csap össze az első fordulóban (Fotó: Tumbász Hédi)
Fucsovics Márton a selejtezőből érkező német Yannick Maden ellen kezdi majd szereplését a jövő heti, budapesti, 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

 

Vasárnap a világranglistán 132. Maden kikapott ugyan a kvalifikáció második körében, ám szerencsés vesztesként mégis főtáblára jutott, mivel a szerbiai Györe László vállsérülés miatt visszalépett a versenytől. Az ATP-rangsorban egyéni csúcsát elérve 59. helyezett Fucsovics eddig egyszer találkozott német riválisával, 2016-ban a szlovéniai Portorozban három szettben legyőzte őt.

A Fucsovics–Maden összecsapás nem szerepel a hétfői programban, így minden bizonnyal kedden kerül sor rá.

Az elitmezőnyben még két szabadkártyás magyar lesz, Balázs Attila (184.) az ugyancsak selejtezőből érkező olasz Matteo Berettinit (105.) kapta ellenfélül, aki a kvalifikációban Nagy Pétert búcsúztatta.

Az első ATP-főtábláján szereplő, 18 esztendős Piros Zsombor (471.) pedig az orosz Mihail Juzsnijjal (97.) kezd, aki 17 évvel idősebb nála. Tavaly a hétszeres magyar bajnok Balázs és a 2017-ben junior Australian Open-győztes Piros egyaránt a selejtezőben esett ki Budapesten.

A viadal első kiemeltje, a francia Lucas Pouille (11.) erőnyerőként nem lép pályára a nyitó körben.

A hétfői programban magyar részről egy párosért szoríthatnak a szurkolók, a szabadkártyás Fucsovics, Balázs duó 16.30 után száll szembe a francia Fabrice Martinnel és indiai Purav Rajával.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik