Tenisz: Federer 12 éve kezdett legutóbb így egy szezont

Vágólapra másolva!
2018.03.16. 08:34
null
Federer 16. meccsét is megnyerte 2018-ban (Fotó: Twitter)
Óriási formában játszik 2018-ban Roger Federer, a svájci világelső 16–0-s mérlegnél jár, és két tornagyőzelem (Australian Open, Rotterdam) után Indian Wellsben is bejutott az elődöntőbe.

 

 

Federer legjobb évkezdetei
2006, 2018: 16 győzelem
2007: 12 győzelem
2004: 11 győzelem
2005, 2011: 10 győzelem
2002, 2017:
8 győzelem

Federer idei tizenhatodik győzelmét a 23. helyen kiemelt dél-koreai Csung Hjon ellen aratta, akivel eddig egyszer találkozott: az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében 6:1, 5:2-re vezetett ellene, amikor riválisa sérülés miatt kénytelen volt feladni a találkozót.

„Egészen nagyszerűen kezdtem az évet, remélem, sikerül folytatnom, és javítok a sorozatomon szombaton” – nyilatkozta. Az elődöntőben a horvát Borna Coric lesz az ellenfele, aki a dél-afrikai Kevin Andersont győzte le döntő szett rövidítésben.

Csungnak sem kell szégyenkeznie, a számítások szerint ugyanis hétfőtől a világranglista 23. helyére lép előre, megelőzi a 25. Nisikori Keit, és így ő lesz a legmagasabban jegyzett ázsiai teniszező.

Venus Williams 2001 után játszhat ismét elődöntőt Indian Wellsben (Fotó: Twitter)
Venus Williams 2001 után játszhat ismét elődöntőt Indian Wellsben (Fotó: Twitter)

 

A nőknél a 8. kiemelt Venus Williams két szettben, 6:3. 6:2-re győzött a spanyol Carla Suárez Navarro ellen, és 17 év után (!) ismét elődöntőbe jutott Indian Wellsben. A 37 éves amerikai klasszis pályafutása során kétszer jutott el a legjobb négy közé ezen a tornán: 1998-ban Martina Hingistől kapott ki, míg 2001-ben sérülés miatt visszalépett, így húga, Serena meccs nélkül jutott tovább.

Venus Williams az elődöntőben az orosz Darja Kaszatkinával játszik, aki a német Angelique Kerbert győzte le 6:0, 6:2-re

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (8 909 960 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 1.)–Csung Hjon (dél-koreai, 23.) 7:5, 6:1
Coric (horvát)–Anderson (dél-afrikai, 7.) 2:6, 6:4, 7:6 (7–3)

WTA-TORNA, INDIAN WELLS (7 972 535 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Kaszatkina (orosz, 20.)–Kerber (német, 10.) 6:0, 6:2
V. Williams (amerikai, 8.)–Suárez Navarro (spanyol, 27.) 6:3. 6:2

Legfrissebb hírek

Roland Garros: a háromszoros Grand Slam-döntős élesen bírálta a szervezőket

Tenisz
7 órája

Rafael Nadal: Egyáltalán nem hiányzik a tenisz, fél éve nem volt a kezemben ütő

Tenisz
2025.05.26. 13:53

Roland Garros: Swiatek kétszettes sikerrel kezdett

Tenisz
2025.05.26. 13:43

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56

Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Népsport
2025.05.24. 10:15

Djokovics egy lépésre a 100. tornagyőzelmétől

Tenisz
2025.05.23. 18:40

Visszavonul a WTA-világbajnok Caroline Garcia

Tenisz
2025.05.23. 11:11
Ezek is érdekelhetik