Tenisz: kártérítést fizet a volt francia sportminiszter Nadalnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.16. 20:47
Roselyne Bachelot volt francia egészségügyi és sportminiszter 10 ezer eurós (3.1 millió forint) kártérítést fizet Rafael Nadalnak, mivel doppingolással vádolta meg a spanyolok 16-szoros Grand Slam-tornagyőztes teniszezőjét.

Bachelot tavaly márciusban egy tévéinterjúban azt mondta, hogy 2012-ben Nadal valószínűleg egy pozitív doppingminta következtében tartott hét hónapos – sérüléssel indokolt – szünetet.

Az exminiszter akkori kijelentését nemcsak Nadal, hanem a Spanyol Olimpiai Bizottság is visszautasította, a teniszező ezen felül Párizsban kártérítési pert indított Bachelot ellen.

Nadal 2016 áprilisában, azaz egy hónappal Bachelot rágalmai után maga kérte a Nemzetközi Teniszszövetséget (ITF), hogy hozza nyilvánosságra valamennyi doppingvizsgálatának eredményét.

A világelső mallorcai teniszező bejelentette, hogy a kártérítéssel befolyt összeget Franciaországban jótékony célra fordítja.

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik