Tenisz: Szinte bárkivel ott tudok lenni a legjobbak között – Babos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 09:35
Babos Tímea felszabadultan fogadta, hogy az elmúlt két évhez hasonlóan idén is ott lesz párosban a női teniszezők év végi, szingapúri nem hivatalos világbajnokságán.

„Szerdán már gondoltam, hogy a Stephens, Watson kettős elleni győzelmünk szingapúri kijutást is jelenthet. Aztán a többi eredmény is nekünk kedvezett, így biztos lett a vb-indulásunk. Nagyon boldog voltam reggel, hogy ilyen hírre ébredhetek” – nyilatkozta honlapján a 24 esztendős játékos, aki a cseh Andrea Hlavácková oldalán versenyez csaknem fél éve. „Harmadjára kvalifikáltam magam Szingapúrra, mindig különböző partnerrel. Ráadásul kétszer úgy jutottam el, hogy nem teljes szezont játszottam együtt az aktuális társsal. Például Andreával csak májusban kezdtük el a közös játékot. Nagyon boldog vagyok, hiszen a kijutás azt mutatja, szinte bárkivel eredményes lehetek, ott tudok lenni a legjobbak között.”„Szerdán már gondoltam, hogy a Stephens, Watson kettős elleni győzelmünk szingapúri kijutást is jelenthet. Aztán a többi eredmény is nekünk kedvezett, így biztos lett a vb-indulásunk. Nagyon boldog voltam reggel, hogy ilyen hírre ébredhetek” – nyilatkozta honlapján a 24 esztendős játékos, aki a cseh Andrea Hlavácková oldalán versenyez csaknem fél éve. „Harmadjára kvalifikáltam magam Szingapúrra, mindig különböző partnerrel. Ráadásul kétszer úgy jutottam el, hogy nem teljes szezont játszottam együtt az aktuális társsal. Például Andreával csak májusban kezdtük el a közös játékot. Nagyon boldog vagyok, hiszen a kijutás azt mutatja, szinte bárkivel eredményes lehetek, ott tudok lenni a legjobbak között.”

Babos kifejtette, az év vége felé egyesben és párosban is egyre jobban játszott, tornagyőzelmek állnak a háta mögött. Hozzátette, szereti a szingapúri versenyt, s eredménytől függetlenül is nagyon szép emlékei vannak.

A soproni teniszező két évvel ezelőtt a francia Kristina Mladenovic oldalán a vb-csoportkörben egy győzelmet aratott, s kétszer vereséget szenvedett, míg tavaly – amikor más lett a lebonyolítási rendszer – a kazah Jaroszlava Svedovával a negyeddöntőben búcsúzott. Hlavácková korábban háromszor vett részt a vb-n.

A magyar, cseh kettős idén három tornát nyert: Rabatban, Québecben, valamint a múlt héten Taskentben. Babos az év elején az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával is győzött Sydneyben.

Az október 22. és 29. közötti távol-keleti tornán nyolc páros szerepel, Babosék ötödikként biztosították a helyüket.

Legfrissebb hírek

Anisimova legyőzte a világelsőt, és először döntős Wimbledonban

Tenisz
22 órája

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 15:57

Gálfi Dalma feladta a bastadi negyeddöntőt

Tenisz
Tegnap, 11:57

Wimbledon: érvényesült a papírforma, kiestek Babosék

Tenisz
2025.07.09. 18:05

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2025.07.09. 17:33

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik