Tenisz: Stollárék meccslabdát hárítva elődöntőbe jutottak

Vágólapra másolva!
2017.10.19. 19:14
Stollár Fanny és az amerikai Varvara Lepchenko elődöntőbe jutott a luxembourgi női tenisztorna páros versenyében, döntő rövidítésben legyőzve a Veronica Cepede Royg, Beatriz Haddad Maia paraguayi, brazil kettőst.

A magyar játékos és partnere az első játszmában 4:3-as vezetésnél vette el a másik duó adogatását, és simán kiszerválta a szettet.

A második felvonásban nyolc bréklabdát és három bréket láthatott a közönség, ezek kihasználásban a dél-amerikaiak voltak hatékonyabbak, így 37 perc alatt egyenlítettek.

A döntő rövidítésben is bizonytalan volt mindkét kettős a maga adogatásainál, végül Stollárék egy mérkőzéslabdát hárítva 1 óra 28 perc alatt diadalmaskodtak.

A magyar, amerikai páros a legjobb négy között a Lesley Kerkhove, Lidzija Marozava holland, fehérorosz duó ellen lép pályára.

A második felvonásban nyolc bréklabdát és három bréket láthatott a közönség, ezek kihasználásban a dél-amerikaiak voltak hatékonyabbak, így 37 perc alatt egyenlítettek.

A döntő rövidítésben is bizonytalan volt mindkét kettős a maga adogatásainál, végül Stollárék egy mérkőzéslabdát hárítva 1 óra 28 perc alatt diadalmaskodtak.

A magyar, amerikai páros a legjobb négy között a Lesley Kerkhove, Lidzija Marozava holland, fehérorosz duó ellen lép pályára.

WTA-TORNA, LUXEMBOURG (250 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Stollár Fanny, Varvara Lepchenko (magyar, amerikai)–Veronica Cepede Royg, Beatriz Haddad Maia (paraguayi, brazil) 6:3, 3:6, 12–10 – döntő rövidítés

ATP 250-ES TORNA, STOCKHOLM (660 375 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Dimitrov (bolgár, 1.)–Janowicz (lengyel) 7:5, 7:6 (7–5)
Anderson (dél-afrikai, 2.)–Csung Hjon (dél-koreai) 6:3, 6:2
Del Potro (argentin, 4.)–Struff (német) 6:2, 7:6 (8–6)
M. Zverev (német, 5.)–Troicki (szerb) 6:2, 6:3
Szugita (japán, 7.)–Bagdatisz (ciprusi) 6:3, 3:6, 6:2

ATP 250-ES TORNA, MOSZKVA (792 645 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Medvegyev (orosz)–Carreno Busta (spanyol, 1.) 6:3, 6:3
Bublik (kazah)–Ramos (spanyol, 2.) 4:6, 7:5, 6:2
Basic (bosnyák)–Györe (szerbiai) 6:1, 6:1
Berankis (litván)–Krajinovics (szerb) 3:6, 7:5, 6:4

ATP 250-AS TORNA, ANTWERPEN (660 375 euró, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Goffin (belga, 1.)–Tiafoe (amerikai) 7:6 (7–1), 6:2
Tsonga (francia, 2.)–De Schepper (francia) 6:4, 6:3
Schwartzman (argentin, 4.)–Escobedo (amerikai) 6:3, 7:6 (7–5)
Ferrer (spanyol, 5.)–Darcis (belga) 7:5, 5:7, 6:3
Cicipasz (görög)–Karlovic (horvát) 7:6 (7–4), 5:6-nál Karlovic feladta

WTA-TORNA, MOSZKVA (823 888 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Kaszatkina (orosz)–Szasznovics (fehérorosz) 6:4, 6:3
Görges (német, 7.)–Curenko (ukrán) 6:3, 6:4
Begu (román)–Lapko (fehérorosz) 3:6, 6:4, 7:5
Vihljanceva (orosz)–Cornet (francia) 4:6, 7:5, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
11 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
22 órája

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18
Ezek is érdekelhetik