Davis-kupa: kétnapos párharcok és rövidebb meccsek jövőre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.06. 16:59
A világcsoport kivételével rövidebb párharcok és mérkőzések lesznek jövőre a tenisz Davis-kupa küzdelmeiben.

A nemzetközi szövetség (ITF) pénteki tájékoztatása szerint a kontinentális beosztású második, harmadik, negyedik és ötödik vonalban három helyett csak két napig tartanak majd a találkozók.

Az első napon két egyes meccset játszanak le, a másodikon a párost és a hátralévő két egyest, illetve ha az ötödik mérkőzés előtt eldől a csata, akkor azt már nem rendezik meg. A mérkőzések nem három, hanem csak két nyert játszmáig tartanak, a csapatokba pedig négy helyett öt teniszezőt lehet nevezni.

„Ha sikeres lesz a módosítás, akkor 2018 után a világcsoportban is bevezetjük” – jelentette ki David Haggerty ITF-elnök, hozzátéve, a világszervezet azért döntött az újítás mellett, hogy a túlterheltségre panaszkodó éljátékosokat ösztönözze a Dk-szereplésre.

A legjobb 16 válogatottat felvonultató világcsoportban tehát – ahová a magyarok 21 év után újra feljutottak szeptemberben, s a februári első fordulóban a belgákkal találkoznak – egyelőre marad az eddigi rendszer háromnapos párharcokkal és három nyert szettre menő összecsapásokkal.

 

Legfrissebb hírek

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13
Ezek is érdekelhetik