US Open: nem jött össze Venus Williams nagy bravúrja

Vágólapra másolva!
2017.09.08. 06:48
null
Venus Williams gratulálhatott Sloane Stephensnek (Fotó: AFP)
A négy amerikai közül a két legfiatalabb jutott be az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesének fináléjába: Sloane Stephens Venus Williams, míg Madison Keys CoCo Vandeweghe ellen győzött az elődöntőben.

 

Legutóbb az 1985-ös wimbledoni tornán fordult elő, hogy négy amerikai szerepelt női egyes elődöntőjében, akkor a korszak két sztárja, Martina Navratilova és Chris Evert mellett Kathy Rinaldi, illetve Zina Garrison jutott be a legjobb négy közé.

32 évvel később a US Openen ugyanez a helyzet állt elő, ráadásul ott volt a legjobbak között a sokadvirágzását élő Venus Williams is, aki 37 évesen szenzációs évet futott: az Australian Openen és Wimbledonban is döntőt vívhatott, és ettől a bravúrtól New Yorkban sem állt messze.

A kétszeres US Open-győztes klasszis 15 évvel ezelőtt jutott el legutóbb a fináléba, ezúttal azonban Sloane Stephens egy nagyon változatos mérkőzésen jobbnak bizonyult nála. A 24 éves teniszező pont egy éve szenvedett lábtörést, így nem csupán a 2016-os US Opent kellett kihagynia, de egy teljes évig nem teniszezhetett. Idén júliusban tért csupán vissza, és ugyan Wimbledonban, majd Washingtonban is kiesett az első fordulóban, Torontóban és Cincinnatiben az elődöntőig jutott, és a világranglista 957. helyéről a 83. pozícióba kapaszkodott vissza.

A US Openen pedig eddig szenzációsan teljesített, Venus ellen 6:1-re megnyerte az első szettet, majd csúnyán 6:0-ra elbukta a másodikat. A döntő játszma nagy izgalmakat hozott, Stephens 7:5-re nyert, és élete első Grand Slam-döntőjére készülhet.

„Nincsenek szavak, hogy leírhassam az érzéseimet. Fogalmam sincs, hogyan csináltam. Ha valaki azt mondta volna nekem a visszatérésemkor, hogy két elődöntőbe is bejutok, és Grand Slam-döntőre készülhetek, elájultam volna” – nyilatkozta Stephens.

A másik ágon Madison Keys esélyt sem adott ellenfelének és CoCo Vandeweghe ellen 6:1, 6:2-re győzve ugyancsak élete első Grand Slam-döntője előtt áll. Flushing Meadowsban legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy két hazai játékos küzd a trófeáért, akkor Serena Williams éppen nővérét, Venust győzte le.

US OPEN, NEW YORK (50 400 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Stephens (amerikai)–V. Williams (amerikai, 9.) 6:1, 0:6, 7:5
Keys (amerikai, 15.)–Vandeweghe (amerikai, 20.) 6:1, 6:2

Legfrissebb hírek

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2025.05.24. 18:57

Babos Tímea megszerezte a 27. trófeáját párosban

Tenisz
2025.05.24. 13:56

Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Népsport
2025.05.24. 10:15

Djokovics egy lépésre a 100. tornagyőzelmétől

Tenisz
2025.05.23. 18:40

Visszavonul a WTA-világbajnok Caroline Garcia

Tenisz
2025.05.23. 11:11

Gálfi Dalma kiesett a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2025.05.22. 17:11

Marozsán hamar találkozhat Alcarazzal – kisorsolták a Garros főtábláját

Tenisz
2025.05.22. 15:54

Már több mint háromszázan neveztek a budapesti szenior tenisz Eb-re

Tenisz
2025.05.22. 13:19
Ezek is érdekelhetik