Tenisz: Néha szeretném egy átlagos 24 éves lány életét élni – Babos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.25. 09:10
null
Babos egyéniben szeretne egyre jobb és jobb lenni (Fotó: AFP)
Hiába áll a páros világranglista 17. helyén, azt csupán azért vállalja, hogy segítse az egyéni játéka fejlődését, nyilatkozta Babos Tímea. A 24 éves soproni játékos néha eltéved a szállodák emeletén, olykor megfeledkezik arról, milyen fontos a pihenés, de harcosan áll minden mérkőzéshez.

 

Szűk egy hétig Magyarországon pihent Babos Tímea, aki szeptember 17-én nagyszerű tornát vívott Québecben. A kanadai viadalon egyéniben és párosban is fináléba került, ugyan előbbiben három játszmában kikapott a belga Alison Van Uytvancktól, de a cseh Andrea Hlavácková párjaként sikerült nyernie.

A soproni klasszis hazaugrott néhány napra, és keddtől péntekig a családjával töltötte az időt. „Azt mondják, meg lehet szokni, de én azt érzem, ahogy múlik az idő, egyre nehezebb mindig a bőröndből élni, hiányolni a rokonaimat és a barátaimat. Korábban több rutinos játékos mondta, lesz majd olyan, hogy felébredek a szállodai szobámban, és pár percig fogalmam sem lesz, hol vagyok éppen. Na, én erre azzal licitáltam rá néhány napja, hogy a québeci szálloda huszadik emeletén kerestem a szobámat, mert New Yorkban ott laktam, Kanadában viszont a tizenegyediken” – idézte Babost a Molcsapat.hu portál.

A világranglistán 53. helyen álló játékosra a következő hetekben Üzbegisztán, Peking, Hongkong és Moszkva vár – magyar idő szerint kedd reggel Taskentben Johanna Larsson lesz az ellenfele.

„Az az igazság, hogy néha én is szeretném egy átlagos huszonnégy éves lány életét élni, de a tenisz a szenvedélyem, és tudom, hogy csak rengeteg munka és lemondás árán lehetek egyre jobb és jobb játékos. Be lehet tőle sokallni, de közben ott van az emberben, hogy ezért küzdött, ezért dolgozott ennyit, és ez mindig kellő motivációt ad” – tette hozzá.

Az elmúlt év vége és az idei első fele sok nehézséget hozott, úgy fogalmazott, amikor fut a szekér, az ember hajlamos elfelejtkezni arról, milyen fontos a pihenés.

„Nekem Wimbledon után lelkileg és testileg is nagyon jót tett, hogy kicsit kifújhattam magam, mert előtte megállás nélkül dolgoztam. Napi nyolc óra tenisz, négy a pályán, négy az edzőteremben, és még a meccsekről nem is beszéltünk. Ez fizikailag, mentálisan és lelkileg is igénybe veszi az embert” – tette hozzá.

babos
babos

 

Szerinte felfelé ívelő a játéka, harcos, agresszív és agilis.

„Talán mondhatom, hogy érdekes játékos vagyok a közönség szempontjából, hiszen egyrészt nagyon agresszív a játékom, mindig próbálok támadólag fellépni, másrészt emocionális versenyzőnek tartom magam, aki nem tartja magában az érzelmeit. A pályán is látszik rajtam, éppen hogy érzem magam, ami megnyilvánulhat egy-egy mosolyban, vagy egy biztató kiáltásban, szóval hallatom a hangom a pályán. Ezenkívül nagyon fontos, hogy mindig küzdök. Nem adom fel a harcot, és ezt a közönség is szereti. Nem véletlen, hogy sokszor érzem úgy, nekem drukkol a közönség.”

A mentális felkészültséggel korábban akadtak gondjai Babosnak is, de elmondta, mindig igyekezett pozitív maradni, még akkor is, amikor nagyon nem ment a játék. „Gonosz játék a tenisz, hiszen minden héten fel kell tudnod dolgozni a vereségeket is, még akkor is, amikor éppen jó formában vagy. Hiába fut a szekér, ha kicsit nem figyelsz, a tenisz azonnal megbüntet.”

Azt állítja, párost csak azért játszik, hogy segítse az egyéni játéka fejlődését.

„Egyéniben szeretnék egyre jobb és jobb lenni, a párost is ennek rendelem alá. Persze, jó érzés, hogy a közvetlen elit tagja vagyok párosban, de ezt csak a céljaim elérésének eszközeként kezelem. Nem mondom, jó volna egy Grand Slamet nyerni párosban, és most fontos célként lebeg előttünk a világbajnokság is, de hangsúlyozom, az egyénire koncentrálok.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik