Tenisz: Fucsovicsnak három labdája volt a döntőhöz – hiába

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.30. 21:02
Fucsovics Márton szettelőnyről kapott ki az orléans-i kemény pályás férfi tenisztorna elődöntőjében, pedig három meccslabdája is volt.

A világranglistán 109. játékos szombaton a torna hatodik kiemeltjével, a francia Julien Benneteau-val (110.) találkozott.

Fucsovics az első szettben úgy húzott el 3:1-re, hogy kétszer is elvette ellenfele adogatójátékát, majd 42 perc alatt játszmaelőnyhöz jutott. A második felvonásban ellenfele 40 perc alatt egyenlített.

A döntő szettben Fucsovics 0:2-vel kezdett, de 5:2-re fordított. A francia azonban megtörte a magyar teniszező lendületét, ám Fucsovics 5:6-nál ismét brékelt. Az összecsapás így rövidítésben dőlt el, amelyben a magyar játékosnak három kihasználatlan meccslabdája volt.

A mérkőzés 2 óra és 35 percig tartott.

ATP-CHALLENGER (ORLÉANS)
ELŐDÖNTŐ

Julien Benneteau (francia, 6.)–Fucsovics Márton 3:6, 6:3, 7:6 (9–7)

Caroline Garcia nyerte meg a 2.365 millió dollár (615 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tornát Vuhanban.

A francia játékos a szombati fináléban az ausztrál Ashleigh Barty ellen nyert három szettben úgy, hogy az elsőt elveszítette. A döntő első és második játszmája csak a rövidítésben dőlt el, a döntő szettben viszont Garcia simán ellenfele fölé kerekedett.

A 23 éves Garcia pályafutása negyedik WTA-tornagyőzelmét aratta, idén az elsőt.

 

WTA-TORNA, VUHAN (2 365 250 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ

Garcia (francia)–Barty (ausztrál) 6:7 (3–7), 7:6 (7–4), 6:2

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
7 órája

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
8 órája

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
2025.07.08. 20:33

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
2025.07.08. 19:48

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11
Ezek is érdekelhetik