Tenisz: Babos Tímea után Stollár Fanny is elődöntős párosban

Vágólapra másolva!
2017.09.15. 23:48
Stollár Fanny és Irina Falconi bejutott az elődöntőbe párosban a kanadai Québecben zajló kemény pályás női tenisztornán.

A magyar, amerikai kettős a pénteki negyeddöntőben két szettben múlta felül a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói duót. A 45 percig tartó első játszma rövidítésben dőlt el, a 31 perces másodikban pedig Stollárék 5:1-re elhúztak, végül 6:3-ra nyertek.

Ellenfelük az elődöntőben a második helyen kiemelt Lucie Hradecká, Barbora Krejcíková cseh egység vagy a Bianca Andreescu, Carson Branstine kanadai kettős lesz.

Ellenfelük az elődöntőben a második helyen kiemelt Lucie Hradecká, Barbora Krejcíková cseh egység vagy a Bianca Andreescu, Carson Branstine kanadai kettős lesz.


Babos Tímea, aki a cseh Andrea Hlaváckovával szintén elődöntős párosban, a kanadai Francoise Abandával mérkőzik az egyes negyeddöntőjében a pénteki játéknap későbbi részében, magyar idő szerint már szombaton.

Egyesben magabiztosan jutott be az elődöntőbe Tatjana Maria. A negyedik helyen rangsorolt német játékos, aki a főtábla első fordulójában Stollár Fannyt búcsúztatta, mindössze négy gémet vesztett pénteken az amerikai Sachia Vickery ellen.

WTA-TORNA, QUÉBEC (226 750 dollár, kemény pálya)
PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ

Stollár Fanny, Irina Falconi (magyar, amerikai)–Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos (amerikai, mexikói) 7:6 (7–2), 6:3
CSÜTÖRTÖKÖN
Babos Tímea, Andrea Hlavácková (magyar, cseh, 1.)–Desirae Krawczyk, Jamie Loeb (amerikai) 6:3, 6:3

EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Maria (német, 4.)–Vickery (amerikai) 6:1, 6:3
Van Uytvanck (belga, 7.)–Dolehide (amerikai) 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
23 órája

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
Tegnap, 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36

Egy nappal a Flandria megnyerése után kifütyülték Pogacart Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.08. 17:15
Ezek is érdekelhetik