Wimbledon: megbírságolták a pénzt dobáló orosz játékost

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 15:48
Pénzbüntetést kapott az orosz Danyiil Medvegyev a Nemzetközi Teniszszövetségtől (ITF), mert szerdai veresége után pénzt dobott a játékvezetőnek a wimbledoni teniszbajnokságon.

A 21 éves játékos már a belga Ruben Bemelmans elleni meccs közben összeveszett a székbíróval. Mariana Alves ugyanis figyelmeztetésül levont tőle egy pontot, mire Medvegyev arra kérte a mérkőzés ellenőrét, hogy távolítsa el a játékvezetőt. A találkozó után kezet fogott a portugál bíróval, majd kivett a tárcájából néhány érmét, és felé dobta.kivett a tárcájából néhány érmét, és felé dobta.

Az ITF 14 500 dolláros bírsággal sújtotta Medvegyevet, aki később elnézést kért tettéért. Az orosz teniszező nem először okozott botrányt egy meccsen: tavaly kizárták egy amerikai challengerversenyről, mivel azzal gyanúsította meg a színes bőrű főbírót, hogy összejátszik szintén fekete ellenfelével.

Bernard Tomic ugyanakkor 15 ezer dolláros büntetést kapott a kiesése utáni sajtótájékoztatón tett kijelentéseiért, valamint sérülés színleléséért.

Az ausztrál játékos kedden három sima szettben kikapott a német Mischa Zverevtől, majd közölte: „Unatkoztam a pályán, nem találtam motivációt. Mentálisan és fizikailag sem álltam készen, és ápolást is csak azért kértem, hogy történjen valami.”

Tomicot már kétszer is kitették ideiglenesen hazája Davis-kupa-csapatából renitens viselkedése miatt.

Legfrissebb hírek

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
7 órája

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
Tegnap, 0:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik