Tenisz: Remekül fejlődött, de most tönkretett mindent – Murray

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.04. 12:08
A világelső Andy Murray szerint megérdemli a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) büntetését brit Davis Kupa-csapattársa, Dan Evans, akinek a szervezetében kokainra bukkantak.

A 27 éves Evans áprilisban, a barcelonai tornán bukott le, majd Madridban és a Roland Garroson is az első fordulóban kiesett. Az A és B próba eredménye a múlt héten derült ki, így a wimbledoni főtáblán már nem kapott helyet.

„Az elmúlt években remekül fejlődött, de most tönkretett mindent. Hosszú út áll előtte, ha vissza akar majd térni" – jelentette ki Murray, hozzátéve, a szabályok egyértelműek, és honfitársa megérdemli sorsát.

Evans januárban Sydneyben első döntőjét vívta, a 16 közé jutott az Australian Openen, és feljött a top 50-be a világranglistán.

Tagja volt a 2015-ben Davis Kupa-győztes brit válogatottnak, idén márciusban az Indian Wells-i tornán pedig Murray párostársa volt.

Az ITF a közeljövőben hallgatja meg a drogozását beismerő teniszezőt, akire kétéves eltiltás vár.

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma bejutott a negyeddöntőbe a bastadi tenisztornán

Tenisz
2 órája

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
3 órája

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
23 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
Tegnap, 19:48

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51
Ezek is érdekelhetik