Tenisz: Federer 35 éve nem látott meccset bukott el

Vágólapra másolva!
2017.06.14. 18:32
null
Roger Federer visszatérése nem a legjobban sikerült (Fotó: AFP)
Tommy Haas szetthátrányból fordítva legyőzte Roger Federert a füves pályás stuttgarti tenisztorna második fordulójában. Legutóbb 35 évvel ezelőtt csapott össze ATP-versenyen két olyan idős játékos, mint most a német és a svájci.

 

Az akkor 49 éves Luis Ayala és a 30 esztendős Ricardo Cano 1982-ben a Vina del Mar-i torna első fordulójában találkozott egymással, összesen 80 évesek és 3 hónaposak voltak. Azóta nem játszottak egymás ellen olyan idős ellenfelek ATP-mérkőzésen, mint most Haas és Federer, ketten együtt ugyanis 75 évesek.

Korábban 16-szor csaptak össze, 13–3 volt a mérlegük Federer javára. A salakpályás szezont kihagyó 35 éves svájci – akinek ez volt az első meccse a Miamiban aratott tornagyőzelme, azaz április 2. óta – kezdett jobban, az első szettet simán megnyerte 6:2-re. A másodikban is brékelőnybe került, de a 39 éves Haas egyből visszavette az elvesztett adogatást, majd a tie-breaket 10–8-ra megnyerve egyenlített. A döntő játszmában 2:2-nél Federer ingott meg a szervájánál, ez pedig végzetesnek bizonyult számára, elszenvedte idei második vereségét, a pályafutása utolsó idényét taposó Haas jutott a negyeddöntőbe.

Tommy Haas 39 évesen is veszélyes ellenfél (Fotó: AFP)
Tommy Haas 39 évesen is veszélyes ellenfél (Fotó: AFP)

ATP 250-ES TORNA, STUTTGART (630 785 euró, fű)
NYOLCADDÖNTŐ

Haas (német)–Federer (svájci, 1.) 2:6, 7:6 (10–8), 6:4
Kohlschreiber (német)–Johnson (amerikai, 5.) 7:6 (7–3), 5:7, 7:6 (8–6)
M. Zverev (német, 6.)–Hanfmann (német) 7:6 (7–1), 6:2
Pouille (francia, 4.)–Struff (német) 4:6, 7:6 (7–5), 7:6 (10–8)


ATP 250-ES TORNA, ’S-HERTOGENBOSCH (660 375 euró, fű)
NYOLCADDÖNTŐ

A. Zverev (német, 2.)–Mannarino (francia) 6:2, 6:3
Müller (luxemburgi, 4.)–Seppi (olasz) 7:6 (7–5), 6:4
Benneteau (francia)–Mahut (francia, 7.) 3:6, 6:2, 6:2
Bedene (brit, 8.)–Escobedo (amerikai) 6:3, 6:4


WTA-TORNA, ’S-HERTOGENBOSCH (226 750 dollár, fű)
NYOLCADDÖNTŐ

Curenko (ukrán, 7.)-Krejsova (cseh) 6:2, 6:3
Kontaveit (észt)-Flipkens (belga) 3:6, 6:1, 6:2
Vihljanceva (orosz)-Petkovic (német) 6:3, 5:7, 6:2
Witthöft (német)-Giorgi (olasz) 7:6 (7-5), 6:3
1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Lottner (német)–Cibulková (szlovák, 1.) 7:5, 2:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
Tegnap, 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37

Piros Zsombor döntőt játszik Ostravában

Tenisz
2025.05.03. 15:13
Ezek is érdekelhetik