Tenisz: 49 percig tartott Maldini első és utolsó profi teniszmeccse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 20:35
null
Maldini remekül érezte magát a mérkőzésen (Fotó: AFP)
Nem sok időt töltött a pályán pályafutása első profi teniszmérkőzésén Paolo Maldini, az olasz futballválogatott és az AC Milan egykori csapatkapitánya a 49. születésnapja után egy nappal Stefano Landonio oldalán 6:1, 6:1-es vereséget szenvedett a Aspria Tennis Cup Trofeo BCS elnevezésű milánói Challenger-tornán.

A 126-szoros válogatott, ötszörös BEK- és BL-győztes, vb-, illetve Eb-második védő és edzője szabadkártyával indult el, de nem bírt a David Pel, Tomasz Bednarek holland, lengyel kettőssel.

Maldinire mintegy ezer szurkoló volt kíváncsi, rengeteg közös fotó készült vele, autogramot osztogattt, és a mérkőzés előtti interjúban megerősítette, számára a tenisz csupán szenvedély, semmi más.

Kedvenc játékosa, Roger Federer tiszteletére egy rikító narancssárga pólóban lépett pályára, a nézőtéren pedig olyan hírességek foglaltak helyet, mint egykori milánói csapattársa, Clarence Seedorfot, valamint az Inter 1982-ben világbajnoki aranyat nyert védője, Giuseppe Bergomi.

seedorfmaldini629
seedorfmaldini629

A mérkőzés könnyed ütögetést hozott, a 25 éves Pel és tíz évvel idősebb társa erősebb szervákkal és pontosabb ütésekkel könnyedén nyert.

"Csodálatos volt játszani ellene, eleinte kicsit furcsa is, de tudtuk, hogy sokkal jobbak vagyunk. Paolo jó, de nem a mi szintünkön” – nyilatkozta a mérkőzés után Pel, aki egyéniben a 971., párosban pedig a 208. helyen áll a világranglistán.

A mérkőzést követően Maldini elmondta, ez csak egy egyszeri próbálkozás volt. „Jó tapasztalat volt, remekül éreztem magam, de soha többet nem fog megismétlődni” – nyilatkozta mosolyogva.

Legfrissebb hírek

Roland Garros: hozta a papírformát Marozsán, Alcarazzal játszhat a második körben

Tenisz
2025.05.25. 18:59

Rubljov megszerezte a 350. győzelmét, döntőt játszhat Hamburgban

Tenisz
2025.05.23. 20:33

Fucsovics simán kikapott Djokovicstól a genfi tenisztornán

Tenisz
2025.05.21. 19:44

Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben búcsúzott a genfi tenisztornán

Tenisz
2025.05.21. 18:32

Egy szoros és egy sima szett, Alcaraz lett a római tenisztorna bajnoka

Tenisz
2025.05.18. 19:17

Marozsán és Fucsovics is indul a genfi tenisztornán

Tenisz
2025.05.17. 10:18

Sinner veretlenségi sorozata 24 meccsesre nőtt

Tenisz
2025.05.13. 22:18

Piros Zsombor Tuniszban, Bondár Anna Parmában jutott tovább

Tenisz
2025.05.13. 19:29
Ezek is érdekelhetik