Davis-kupa: megbetegedett Fucsovics Márton ellenfele

KLEIN RON, FÖLDI D. ATTILA (POZSONY)KLEIN RON, FÖLDI D. ATTILA (POZSONY)
Vágólapra másolva!
2017.02.03. 14:56
null
Lukás Lacko helyett Jozef Kovalíkkal játszik Fucsovics Márton pénteken Pozsonyban (Fotó: Földi D. Attila)
Eredetileg Lukás Lacko ellen lépett volna pályára Fucsovics Márton a szlovákok elleni Davis-kupa-párharc második mérkőzésén Pozsonyban, ám Lacko a gyermekétől elkapott egy vírust, így helyette Jozef Kovalík játszik.

Van annak hátránya is, ha a profi teniszező az egész éves utazgatás után a Davis-kupában végre olyan helyzetbe kerül, hogy a családjával töltheti a mérkőzés előtti éjszakát. A második számú szlovák játékos, Lukás Lacko például a csütörtöki sorsoláson még teljesen egészségesnek tűnt, ám a másfél éves fia rendesen köhögött, ennek pedig az lett másnapra az eredménye, hogy Lacko belázasodott, így pénteken nem vállalta a szereplést.

Helyette Miloslav Mecír szövetségi kapitány döntésének értelmében Jozef Kovalík lép pályára a Szlovákia–Magyarország párharc második mérkőzésén Fucsovics Márton ellen – kettejük egymás elleni mérlege 4–0 a szlovák játékos javára. A magyar válogatott egyébként nagyjából 13 óra után egy félórás átmozgató edzésen vett részt, Fucsovics kifejezetten jól mozgott, de még ez sem biztos, hogy elég lesz a győzelemhez.

Az első találkozón 15 óra után nem sokkal a top 40-es Martin Klizan a legjobb 300-ba idén visszakerülő Balázs Attilával küzd meg – néhány perccel a kezdés előtt nem sokkal több a néző a pozsonyi Aegon Arénában, mint az újságíró... Mindenesetre a magyar zászló már feltűnt a lelátón, és a folyosókon is rendre magyar szót hall az ember.

Legfrissebb hírek

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
Tegnap, 10:29

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07
Ezek is érdekelhetik