ATP-vb: Djokovics 6:0, 6:2-vel fordított Thiem ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.13. 17:22
null
Novak Djokovics nem esett kétségbe az első szett elvesztése után (Fotó: Reuters)
A címvédő Novak Djokovics három szettben legyőzte Dominic Thiemet a férfi teniszezők londoni világbajnokságának első mérkőzésén.

 

Thiem az eddigi három összecsapásukon szettet sem nyert Djokovics ellen, most azonban megtört a rossz sorozata. Meg kellett érte dolgoznia, hiszen tie-breakben 12–10-vel lett az övé az első játszma, a szerb több szettlabdát is hárított.

A folytatás már nem volt ilyen kiélezett, Djokovics 6:0, 6:2-vel fordított, így továbbra is százszázalékos a fiatal osztrák ellen.

A csoport másik mérkőzésén a kanadai Milos Raonic két szettben (6:3, 6:4) legyőzte a francia Gaël Monfilst. Az idei wimbledoni teniszbajnokságon döntőt játszó Raonic az első győzelmét aratta az ATP-világbajnokságokon, a 2014-es tornát két vereséggel zárta.

A kanadai játékos kedden Djokoviccsal, míg a francia teniszező Thiemmel találkozik.

Az Ivan Lendlről és John McEnroe-ról elnevezett csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.

ATP-VB
IVAN LENDL-CSOPORT

Djokovics (szerb)–Thiem (osztrák) 6:7 (10–12), 6:0, 6:2
Raonic (kanadai)–Monfils (francia) 6:3, 6:4

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
JOHN McENROE-CSOPORT

15.00: Wawrinka (svájci)–Nisikori (japán)
21.00: Murray (brit)–Cilic (horvát)

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
13 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06
Ezek is érdekelhetik