Tenisz: a fiúk a 7., a lányok a 10. helyen zártak a junior csapat-vb-n
A fiú csapat a hetedik, a lány válogatott pedig a tizedik helyen zárt a budapesti junior tenisz Davis-, illetve Fed-kupán, azaz a 16 éven aluli fiúk és lányok csapat-világbajnokságán.
A fiúknál a Khin Dániel, Makk Péter, Vörös Máté alkotta együttes a vasárnapi helyosztón 2-1-re verte a bolgárokat, a végső győzelem az oroszoké lett.
A lányoknál Zádori Réka, Gécsek Fanni és Horváth Adrienn a helyosztón 2-1-re kikapott Perutól, itt a döntőt Lengyelország nyerte.
A nemrég felavatott óbudai Nemzeti Edzés Központban, illetve a Vasas Folyondár utcai sporttelepén a 16-16 fiú és lány válogatott egyaránt négy négycsapatos csoportban küzdött meg egymással, és a kvartettek győztesei jutottak az elődöntőbe.
A magyarok a rendező jogán voltak a mezőnyben. Eredetileg Madrid lett volna a házigazda, a spanyol főváros azonban visszalépett, és a nemzetközi szövetség Budapestet kérte fel a beugrásra.
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem
Tenisz
2025.10.20. 18:06

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben
Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt
Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik





