Tenisz: Budapesten rendezik a junior Davis-kupát és Fed-kupát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.08. 12:38
Szeptember 27. és október 2. között Budapest ad otthon a junior teniszezők Davis-, illetve Fed-kupájának, azaz a 16 éven aluli fiúk és lányok csapat-világbajnokságának.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az óbudai Nemzeti Edzés Központban, illetve a Vasas Folyondár utcai sporttelepén a 16–16 fiú és lány válogatott egyaránt négy négycsapatos csoportban küzd majd egymással, s a kvartettek győztesei jutnak az elődöntőbe.

Richter Attila, a Magyar Teniszszövetség főtitkára elmondta, eredetileg Madrid lett volna a rendező, a spanyol főváros azonban végül visszalépett, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) pedig Budapestet kérte fel a beugrásra.

Megjegyezte, amikor ezt elvállalták, még nem rendelkeztek a megfelelő helyszínekkel, ugyanakkor bíztak magukban, hiszen a magyar sportnak – különösképpen a 2024-es olimpiai pályázat kontextusában – rendkívül fontos minden világesemény sikeres megrendezése.

Juhász Gábor, a lányok válogatottjának szövetségi kapitánya elmondta, ugyan lehet még változás a keretben, de a tervek szerint Zádori Réka, Gécsek Fanni és Horváth Adrienn képviseli majd a magyar színeket, míg a fiúknál Khin Dániel, Makk Péter és Vörös Máté szerepel.

A sajtótájékoztatón részt vett a US Openen a harmadik fordulóig jutott Babos Tímea, valamint a New Yorkban pályafutása során először Grand Slam-főtáblára jutott Fucsovics Márton is, akik korábban mindketten játszottak ezen a viadalon.

„Egy juniorjátékosnak ez hatalmas lehetőség, hiszen egy ilyen tornán, ha helyt tud állni, akkor mérheti le igazán, hogy hol tart a mezőnyhöz képest" – mondta Babos, aki New Yorkban a világranglistán ötödik Simona Haleppel szemben óriási küzdelemben búcsúzott.

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
6 perce

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik