Tenisz: az újdonsült világelső Lengyelországban pihen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.13. 15:45
Lengyelországi lakhelyén piheni ki a hosszú amerikai túra fáradalmait Angelique Kerber, a US Open bajnoka, a női tenisz-világranglista újdonsült éllovasa.

A 28 éves játékos nyolc hetet töltött a tengerentúlon, s ezalatt ezüstérmet nyert a riói olimpián, majd szombaton New Yorkban megszerezte a második Grand Slam-trófeáját.

„Már előre örülök annak, hogy nagyokat alszom, jókat eszem, találkozom a családommal és a barátaimmal, az ütőt pedig lerakom a sarokba” – mondta kedden müncheni érkezésekor a németek büszkesége, aki legközelebb két hét múlva, Vuhanban lép pályára.

Az elmúlt napokról Kerber elmesélte, hogy egyik médiaszereplés követte a másikat, egy amerikai tévéműsorban pedig együtt szerepelt Patrick Dempsey színésszel és Sophia Loren filmdívával is.

„Odahaza, Puszczykowóban végre nyugalom lesz, így alkalmam nyílik megköszönni a rengeteg gratulációt. Mostanában alig merem kézbe venni a telefonomat, mert számolatlanul jönnek az elismerő üzenetek” – tette hozzá.

Kerber – aki Steffi Graf óta az első német US Open-bajnok és világelső – Brémában született lengyel apától és német anyától, kettős állampolgár, és kiválóan beszél lengyelül is. Négy éve tette át a lakhelyét Puszczykowóba, ahol nagyapja felépítette az Angie Teniszakadémiát.

Legfrissebb hírek

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
Tegnap, 10:05

Szabalenka megnyerte a US Opent, Serena Williams nyomdokaiba lépett

Tenisz
2025.09.07. 00:02

Björn Borgnál agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak

Tenisz
2025.09.05. 09:53

Udvardy elődöntőbe jutott Guadalajarában

Tenisz
2025.09.04. 21:29

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

Oszaka két játszmában elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.04. 09:00

Udvardy Panna bejutott a negyeddöntőbe a guadalajarai tenisztornán

Tenisz
2025.09.04. 00:33

Auger-Aliassime négy év után újra elődöntős a US Openen

Tenisz
2025.09.03. 22:34
Ezek is érdekelhetik