Davis-kupa: Andy Murray párost is játszik az elődöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.15. 19:30
A kétszeres olimpiai bajnok Andy Murray egyesben és párosban is pályára lép a címvédő brit teniszválogatottban az argentinok elleni hétvégi Davis-kupa-elődöntőben.

A világranglista második helyén álló játékos a glasgow-i mérkőzés első játéknapján, pénteken Juan Martín del Potróval találkozik, vagyis ugyanaz a párosítás, mint a Rio de Janeiró-i olimpia döntőjében, amelyet a skót nyert 3:1-re. A másik egyest Kyle Edmund és Guido Pella játssza, szombaton pedig Andy Murray és fivére, Jamie párosa a Federico Delbonis, Leonardo Mayer duóval találkozik. A további két egyest (A. Murray–Pella és Del Potro–Edmund) vasárnapra írták ki.

A britek tavaly novemberben 79 év után nyerték meg a Davis-kupát, amelyben legutóbb 1936-ban tudták megvédeni a címüket. „Nagyon-nagyon kemény hétvége előtt állunk, de mindannyian nagyon szeretnénk nyerni. Fantasztikus teljesítmény volna, ha ismét döntőt játszhatnánk” – nyilatkozta a 29 éves Andy Murray, aki a jövő hét elejétől némi pihenőt iktat a programjába.

Az argentinok 15 év alatt a 11. elődöntőjükre készülnek. A másik ágon a franciák a horvát csapatot fogadják.

 

Legfrissebb hírek

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
3 perce

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2025.10.24. 10:29

Jannik Sinnert támadások érik Olaszországban, amiért lemondta a szereplést a Davis-kupában

Tenisz
2025.10.21. 19:06

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik