Tenisz: kitüntették a legendás román játékost
Kitüntette Klaus Iohannis román miniszterelnök a 70. születésnapját kedden ünneplő Ilie Nastase teniszezőt, a hivatásos férfi játékosok világranglistájának első éllovasát, aki 40 hétig vezette az ATP-rangsort.
Nastase a sportért végzett szolgálataiért a Románia Csillaga érdemrendet kapta meg Iohannistól, aki beszédében azt mondta, a legendás játékos „az emberi természet zsenialitását jelenítette meg a teniszpályán.”
„A világ egyik legfontosabb teniszezőjévé vált, akinek látványos játéka felejthetetlen marad” – jelentette ki a miniszterelnök.
Nastase az 1970-es és 1980-as években több mint száz tornagyőzelmet aratott egyesben és párosban, korának egyik leggyorsabb játékosa volt, aki erős szerváiról és zseniális ütéseiről volt híres, játék közben pedig a közönséget is szórakoztatta.
A 70 éves teniszező élete legjobb napjának nevezte a keddit, amelyen megkapta az állami kitüntetést.
Legfrissebb hírek

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye
Tenisz
2025.10.24. 10:29

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem
Tenisz
2025.10.20. 18:06

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben
Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt
Tenisz
2025.10.18. 07:48
Ezek is érdekelhetik




