Tenisz: a CAS szeptemberben dönt Sarapova ügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.11. 13:28
Marija Sarapova biztosan nem lesz ott augusztusban a riói olimpián, miután ügyében szeptemberre halasztotta a döntéshozatalt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Az ötszörös Grand Slam-győztes, volt világranglista-vezető orosz játékos azután fordult a lausanne-i székhelyű szervezethez, hogy a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) június elején két évre eltiltotta őt a versenyzéstől. A 29 éves játékos úgy véli: a vele szemben lefolytatott vizsgálat bizonyította, hogy nem teljesítményfokozás céljából használt tiltott szert, illetve azt is, hogy tudtán kívül doppingolt.

Sarapova az egyik első volt azok között, akik a decemberben tiltólistára került meldonium nevű szerrel buktak meg. Doppingtesztje januárban, a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála. A családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni.

A CAS hétfőn azt közölte, hogy a feleknek több időre van szükségük álláspontjuk alátámasztásához, s a döntés szeptember 19-re várható.

Legfrissebb hírek

Nincs meglepetés: Alcaraz Fritzcel játszik a zsinórban harmadik wimbledoni döntőjéért

Tenisz
7 órája

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
8 órája

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
2025.07.07. 11:00

Népsport: Taróczy és Günthardt Wimbledonban is a csúcson

Népsport
2025.07.06. 11:13

Novak Djokovics a 100. győzelmét aratta Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 21:51

Marozsán párosban is búcsúzott Wimbledonban

Tenisz
2025.07.05. 18:11

Sinner megállíthatatlan, szettveszteség nélkül nyert harmadszor is

Tenisz
2025.07.05. 16:40
Ezek is érdekelhetik