Tenisz: Babos ötödjére már legyőzte a szlovént

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 17:50
null
Babos Tímea készülhet a második fordulóra Marokkóban (Fotó: AFP, archív)
Babos Tímea 6:3, 6:7, 6:1-re legyőzte a szlovén Polona Hercogot a rabati salakpályás teniszverseny első fordulójában.

 

Babos Tímea a korábbi négy egymás elleni mérkőzésüket elbukta Hercoggal szemben (sőt csak egy szettet nyert ezeken), most viszont ötödik kiemeltként ő számított esélyesnek, a világranglistás helyük alapján is (40., illetve 91.).

Az első játszmában 3:1-ről még egyenlíteni engedte szlovén ellenfelét, 3:3 után viszont már nem veszített több játékot.

A második szettben 6:5-nél a győzelemért adogatott Babos, ám nem járt sikerrel. A tie-breakben négy játszmalabdát hárított, ám 10–8-ra Hercog nyerte meg a rövidítést, így jöhetett a döntő felvonás.

Ebben már nem volt kérdés, ki a jobb, a magyar játékosnak kis túlzással minden bejött, 6:1-gyel zárta le a meccset. A második fordulóban, azaz a nyolcaddöntőben a brit Laura Robson vagy a marokkói Gita Benhadi lesz az ellenfele.

WTA-TORNA, RABAT (226 750 dollár, salak)
1. FORDULÓ

Larsson (svéd)–Vekic (horvát) 6:2, 6:2
Pereira (brazil)–Beck (német, 6.) 6:3, 6:1
Parmentier (francia)–Flipkens (belga) 7:5, 7:5
Babos (magyar, 5.)–Hercog (szlovén) 6:3, 6:7, 6:1
Bertens (holland)–Schmiedlová (szlovák, 3.) 6:0, 6:1
Makarova (orosz, 2.)–Dulgheru (román) 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek

Döntés a rövidítésben, Babos Tímeáék bejutottak az elődöntőbe Tokióban

Tenisz
8 órája

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
11 órája

Tokiói tenisztorna: Babosék a negyeddöntőben

Tenisz
2025.10.22. 10:33

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
2025.10.20. 18:06

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.10.20. 09:00

Babos Tímeáék szettelőnyről elbukták a ningpói döntőt

Tenisz
2025.10.19. 10:41

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50
Ezek is érdekelhetik