Tenisz: lemondott a nőket becsmérlő versenyigazgató

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.22. 10:57
A nőket becsmérlő nyilatkozata után néhány nappal lemondott Raymond Moore, a vasárnap véget ért Indian Wells-i tenisztorna igazgatója.

A dél-afrikai funkcionárius pénteken újságírók előtt kijelentette, ha ő női versenyző lenne, akkor minden este térden állva mondana hálát Istennek azért, hogy Roger Federer és Rafael Nadal megszületett. A női tenisz ugyanis szerinte csak a férfiak „farvizén” létezik, és nem hoz önálló döntéseket.

Az Indian Wells-i döntőben alulmaradt, világelső Serena Williams válaszul közölte, senki előtt nem kell letérdelniük, és sokan őmiatta és nővére, Venus miatt néznek teniszt. A férfiaknál ötödik bajnoki címét begyűjtő, ugyancsak világelső Novak Djokovics úgy vélekedett, Moore politikailag nem volt korrekt, és sportszerűbb hozzáállásra szólította fel.

A 69 éves igazgató az eset után elnézést kért „téves és ízléstelen” nyilatkozata miatt, hétfőn pedig bejelentette lemondását. A verseny tulajdonosa, a milliárdos Larry Ellison azt mondta, teljes mértékben megérti Moore döntését.

Legfrissebb hírek

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
39 perce

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
3 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
14 órája

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26

Piros Zsombor szettelőnyről búcsúzott a svájci tenisztornán

Tenisz
2025.07.25. 17:18

Cicipasz nem dolgozik tovább a horvát teniszlegendával

Tenisz
2025.07.24. 10:33

Washingtoni tenisztorna: Venus Williams a második legidősebb győztes

Tenisz
2025.07.23. 09:15
Ezek is érdekelhetik