Davis-kupa: „Nem mérvadó Fucsovics mostani helyezése”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.01. 14:45
Ejal Ran kapitány szerint az izraeli teniszválogatott felkészült a magyarokból a hétvégi párharc előtt, amelyre a Városligetben kerül sor a Davis-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában.

A keddi csapatbemutatón a vendégek szakvezetője hangsúlyozta, jobban örültek volna a számukra megszokottabb kemény borításnak, de a rendező ország ezúttal a salak mellett döntött, így ezt el kell fogadniuk.

„Ismerjük az ellenfelet, Fucsovics Márton világranglistás helyezése pedig nem mérvadó, mert ő bármire képes lehet. Az edzések mellett nagyon élvezzük Budapestet, már két étteremben is jártunk, csodás ez a város” – jelentette ki Ejal Ran.

Az izraeliek első számú teniszezője, az ATP-rangsor 29. helyén is szerepelt Dudi Szela számára sem ismeretlen a magyar tenisz:

„Balázs Györggyel nyertük meg 2003-ban junior párosban a Roland Garrost, és idén januárban Fucsovics Márton ellen is játszottam egy ausztráliai versenyen. Akkor épphogy nyertem, és most is kemény meccsre számítok” – mondta a 30 éves játékos, aki 2005 óta tagja a DK-csapatnak.

Amir Weintraub a környékről szólva tréfásan közölte, szívesen driftelne autóval a szomszédos Műjégpályán, de erre aligha nyílik lehetőség. Kuhárszky Zoltán, a két és fél éve veretlen magyarok kapitánya hangsúlyozta, hogy nem a hazaiak a párharc esélyesei, de a közönség buzdítása sokat lendíthet együttesén.

„A saját szurkolóink előtt ismét összejöhet egy olyan csoda, mint például 1995-ben az ausztrálok három-kettes legyőzése a Kisstadionban” – tette hozzá a válogatott vezetője.

Fucsovics Márton úgy vélekedett, nagyszerű a helyszín, és a jelenleginél még lassabb lesz a pálya péntekig, ami kedvezni fog nekik.

Az I-es csoportban legutóbb 2000-ben szerepelt magyarok a tavalyi feljutást kiharcoló kerettel várják a párharcot, Fucsovics Márton (203. a világranglistán), Nagy Péter (612.), Borsos Gábor (809.), Gödry Levente (2198.) összeállításban. A túloldalon Ejal Ran Dudi Szelát (89.), Amir Weintraubot (197.), Edan Lesemet (566.) és a páros rangsorban 49. Jonathan Erlichet hívta be.

A Dk-csapat eddig háromszor játszott az izraeliek ellen, a mérlege két győzelem és egy vereség. A legutóbbi összecsapásra 1992-ben került sor Izraelben – akkor 5-0-ra nyert a rivális –, ezért lesz idén Magyarország a házigazda. Izrael 27. a világranglistán, míg a magyar csapat a 41. helyen áll. A városligeti párharc sorsolására csütörtökön 11 órakor kerül sor a műjégpálya mellett található, 1500 férőhelyes mobil csarnokban.

Ha a mieink nyernek, akkor a második körben Szlovákia lehet az ellenfél, ugyancsak idehaza. Vereség esetén Svédország, Dánia vagy Oroszország következhet, szintén Magyarországon.

A pénteki és a vasárnapi napijegy 4500, a szombati 3000 forintba kerül, a háromnapos bérletért 8000 forintot kell fizetni.

DAVIS-KUPA, PROGRAM
Péntek:
Két egyéni mérkőzés 13.00
Szombat:
Páros mérkőzés 12.00
Vasárnap:
Két egyéni mérkőzés 12.00


Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
12 órája

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
16 órája

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
16 órája

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55
Ezek is érdekelhetik