Tenisz: Wawrinka a fogadóirodákban bízik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.19. 16:52
Az Australian Open két évvel ezelőtti győztese, Stan Wawrinka szerint a fogadóirodáktól érkező támogatás mentheti meg a teniszt a fogadási csalásoktól.

Az idei viadalon negyedik helyen kiemelt svájci játékos úgy fogalmazott, ha a szerencsejátékkal foglalkozó cégek támogatnák a nagy tornákat, nekik is érdekük lenne, hogy ne legyen korrupció a sportágban.

„Talán a fogadási irodák beléphetnének a teniszbe, ezáltal megbizonyosodva arról, hogy minden rendben van-e. Ha ugyanis problémák vannak, azzal nagyon sok pénzt veszíthetnek – fejtette ki Wawrinka. – A tenisz és a szerencsejátékkal foglalkozó szervezetek számára sem jó, ha korrupció üti fel a fejét, így az együttműködés mindkét félnek csak jó lehet.”

A brit BBC és az amerikai BuzzFeed News hétfőn nyilvánosságra hozott oknyomozó riportja szerint a teniszvilág élmezőnyének több tagja is aktívan részt vett a fogadási csalásokban, a sportág illetékesei mégsem foglalkoznak a jelenséggel. A két médium szándékosan az ausztrál nyílt bajnokság első napján hozta nyilvánosságra az ügyet. Állításuk szerint az elmúlt évtized során számos játékos gyanússá vált, közülük 16-an a világranglista ötventagú élmezőnyébe tartoztak.

A sportág tisztaságáért felelős Tennis Integrity Unit nevű szervezet (TIU) ennek ellenére nem továbbította információit az illetékes hatóságoknak, illetve semmilyen szankciót nem alkalmazott, ezért az említett 16 teniszező – akik között Grand Slam-győztesek is vannak – továbbra is versenyezhet. A bundázással gyanúsított játékosok közül nyolcan ott vannak a melbourne-i torna mezőnyében.

Legfrissebb hírek

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
48 perce

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Bondár Anna is feljutott a pekingi főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 10:01

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Egészségi okokból befejezte a szezont a korábbi top tízes teniszező

Tenisz
2025.09.22. 20:37

Gálfi után Bondár is továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 13:15

Gálfi legyőzte cseh ellenfelét, továbbjutott a pekingi selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 10:23
Ezek is érdekelhetik